17.4 C
Budapest
2022. május. 25. szerda

Kétszer is halottá nyilvánították, mégis él – Volt férje így próbálta kisemmizni Mónikát

Dátum:

Megosztás:

Miskolc – Elképesztő történetről számolt be a Blikknek Boldvári Mónika. Volt férje kétszer is holttá nyilváníttatta őt, eközben pedig felvette a gyerekek után járó árvasági pótlékot, majd később perelt az elmaradt gyermektartásért, amit aztán a végrehajtó leemelt az asszony számlájáról. Mindehhez a bíróság hihetetlen hanyagsága kellett, hiszen kísérletet sem tettek arra, hogy az asszonyt vagy rokonságát megkeressék.

– Igazságtalanság, ami velem történt, és nem is kicsi – mondta elcsukló hangon Boldvári Mónika a Blikknek. – 11 évem ment rá erre az egészre, úgy hogy semmit nem tettem. Ráadásul úgy érzem, hogy még egy gyilkosnak is több joga van, mint nekem.

Boldvári Mónika tíz évnyi külföldi tartózkodás után 2006-ban hazajött Izraelből. Egyik nap, ment a másik után, mígnem 2009-ben egy igazoltatás során azt közölték vele, hogy hivatalosan nincs életben, ugyanis a nyilvántartásban halottként szerepel. A helyzetre rácsodálkozó egyenruhások utána kérdeztek és megtudták, hogy az asszonyt a bíróság nyilvánította holttá.

– Aztán kiderült az is, hogy ezt a volt férjem kezdeményezte 2005-ben, amit hihetetlennek tartottam, mert tudta, hogy élek. Az már csak hab a tortán, hogy a bíróság az eljárás során nem kereste meg a közeli hozzátartóimat, hogy meghallgassa őket, pedig ezt meg kellett volna tennie – közölte Boldvári Mónika.

Az asszony számára egy igazoltatás közben derült ki, hogy egykori párja mit tett vele / Fotó: Pozsonyi Zita Az asszony számára egy igazoltatás közben derült ki, hogy egykori párja mit tett vele / Fotó: Pozsonyi Zita

A holttá nyilvánítást a bíróság 2010-ben hatályon kívül helyezte. Időközben szembesült a nő azzal, hogy nem ez volt az exe első akciója: ugyanezt megtette már évekkel korábban, 2001-ben is. A bíróság azonban akkor maga korrigálta a hibát, és helyezte hatályon kívül a végzést, miután a válást követően Boldvári Mónika személyesen járt el leánykori neve visszavételében, és látták, hogy életben van.

Az asszony elmondta azt is, hogy volt férje 2009-2010 környékén a gyerekek után járó tartásdíj megfizetéséért is pert indított.

– Felháborítónak tartom, hogy a végrehajtó egy 21 évvel ezelőtti bírósági végzés alapján az elmaradt gyermektartásra hivatkozva másfél millió forintot leemelt a bankszámlámról – közölte a nő. Mónika több pert indított, ügyvédje, Szepesházi Péter szerint különös, hogy se a hazai jogrendszer, sem a korábbi Magyar Állam elleni kártérítési perekben a bíróságok, illetve az Alkotmánybíróság sem adtak kompenzációt Mónikának. A nőnek csak a személyiségi jogi perben ítéltek meg hatszázezer forintot, illetve a bíróság a végrehajtó által követelt másfél millió forintot lecsökkentette egymillióra.

Öt év után dönt a bíróság

Mónika 1996-ban távozott külföldre, férje 2001-ben , majd 2005-ben nyilváníttatta holttá. A törvény szerint ha valaki eltűnik és sokáig nem ad életjelet magáról, függő helyzetnek minősül, hiszen előfordulhat, hogy az eltűnt személy házastársa szeretne újból megházasodni vagy a gyerekek öröksége a kérdés. Ennek a függő helyzetnek a rendezésére hivatott a holtnak nyilvánítás. Az eltűnt személyt bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől számítva öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

3 érv, hogy miért a faktoringot érdemes választanod vállalkozóként

2022-ben talán minden eddiginél fontosabb, hogy vállalkozóként alternatív pénzügyi megoldásokat is eszköztárunkba emeljünk. A vállalkozói hitelek egyre drágábbak, és...

Rendkívüli bejelentés: Háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány – videó

Háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/505480614638923 Facebook Hirmagazin.eu

Kidobták a szülei, ezért akart öngyilkos lenni a fiú Margit-hídon

Fináncz Dominik szerda délután munka után sétált hazafelé, amikor meglátta a Margit híd korlátjába kapaszkodó fiatalt. Zsigereiben érezte, hogy...

Kevesebb és drágább lesz idén a hazai görögdinnye: akár 40 százalékkal is többet fizethetünk érte, mint tavaly

Az importverseny viszont idén várhatóan valamivel kevésbé szorítja majd a hazai dinnyetermelőket, hiszen az extrém magas üzemanyagárak miatt...