A menet az M3-as autópálya felől érkezik, a szervezők totális közlekedési káoszra számítanak.
Kétezer teherautó és kamion is lehet a fuvarozók hétfői tüntetésén, ami az M3-as felől érkezik Budapestre – mondta Orosz Tibor, a fuvarozók érdekvédője az RTL Híradójának.
A tervek szerint a teherautó-menet délben az Árpád hídon át Budára vonul, onnan pedig a Hősök terére – írja a hvg.hu.
Mint arról az Infostart is beszámolt, pénteken az Építési és Közlekedési Minisztérium arról számolt be, hogy megegyezés született a tárca és a fuvarozók érdekképviseleti szervei között a január 1-től érvényes új, jelentősen megnövekedett teherforgalmi útdíjak ügyében, amelynek következtében péntek délután meghallgatta a szaktárca az érintett szervezetek képviselőit.
Másnap azonban a tüntetést szervező Orosz elhatárolódott a megállapodástól, és bejelentette, hogy kihátrálnak az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete mögül. Vasárnap a szaktárca közölte, hogy igenis van megállapodás a fuvarozókkal, és nem értik az ezt tudomásul venni nem hajlandó fuvarozókat, akik szerintük így próbálják megzavarni „az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát”.
Fontos útvonalakon bénul meg hétfőn Budapest közlekedése, itt a lista
A karácsonyi bevásárlási szezon miatti csúcsforgalom mellett egy hétfői vonulásos „gyűlés” nehezíti meg a közlekedők dolgát a főváros északi és keleti részén
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint december 22-én délutántól kora estig több kulcsfontosságú útvonalon is forgalmi akadályokra kell számítani.
A demonstráció miatt 14 óra és 20 óra között az alábbi útvonalon alakulhat ki fokozott torlódás:
- M3 bevezető szakasz és a Kós Károly sétány
- Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út
- Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd
- Állatkerti körút és a Hősök tere környéke
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az ünnepi készülődés miatt egyébként is megnövekedett járműforgalom a gyűlés útvonalán kritikussá válhat. A hatóság a helybéliek és az arra közlekedők türelmét kéri, egyúttal azt javasolják, hogy aki teheti, a jelzett időszakban válasszon alternatív útvonalat, vagy vegye igénybe a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket.
A rendőrség nem említi, de az útdíjjal összefüggésben lesz „gyűlés”, ami sokkal inkább demonstráció. Vannak ugyanis, akik nincsenek benne abban a megállapodásban, amelyet a kormány kötött több fuvarozó szervezettel.
„Nincs megállapodás, erre nem adtunk felhatalmazást” – reagált Orosz Tibor fuvaros érdekvédő videójában a közlekedési tárca és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) által péntek este megkötött útdíj-megállapodásra. Orosz Tibor szerint nem igaz, amit a minisztérium állított, hogy a fuvarozók elfogadták az ajánlatukat.
