15.2 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekKétes kimenetelű amerikai atomtervek Ukrajnában

Kétes kimenetelű amerikai atomtervek Ukrajnában

Már idén négy atomerőművi egység építését kezdhetik el a nyugat-ukrajnai Hmelnickij Atomerőmű telephelyén. Ebből kettő a nyolcvanas években félbehagyott VVER–1000 típusú orosz, amelyet amerikai segítséggel fejeznének be, a másik a másik kettő pedig amerikai, AP–1000 típusú. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint érdekes módon itt nem vet fel aggályokat a kétféle technológia összelegózása, és az is kérdés, Ukrajna miből finanszírozza a munkálatokat.

Nemrég meglepő interjút adott a Reuters hírügynökségnek Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter, aki arról számolt be, hogy egy „agresszívabb ütemterv” alapján már idén négy atomerőművi egység építését kezdik el a nyugat-ukrajnai Hmelnickij Atomerőmű telephelyén. Két orosz, VVER–1000 típusú egységet fejeznének be, és két amerikai AP–1000 típusú blokk építéséről is szó van – ismertette Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő a már elsőre is meglepő beruházás tervét.

Zaporizhzhia Nuclear Power Plant
Az eredeti kettő helyett négy blokk épülne más-más technológiával, az orosz blokkokat sem az oroszok fejeznék be, holott az ilyesfajta összelegózás az atomenergetikában kifejezetten veszélyes.
Fotó: Europress/AFP/Lansard Gilles

Kifejtette: az említett atomerőműben az első két blokkot 1987-ben és 2004-ben helyezték üzembe, a harmadikat és a negyediket 1985-ben és 1986-ban kezdték el építeni, de a csernobili katasztrófát követően, az atomellenes tüntetések hatására a projektet leállították. Ezek a blokkok az idehaza is működő korszerű nyomottvizes technológiájúak, ám a kivitelezésük háttere kellően zavaros: 2008-ban a befejezésről szóló tendert a Roszatom leányvállalata nyerte meg úgy, hogy a beszerzési eljárás során az amerikai Westinghouse elállt a részvételtől, majd 2015-ben Kijev felmondta az ukrán–orosz megállapodást a projekt befejezéséről. Egy darabig ezután az volt mondás, hogy a cseh Skoda fogja a reaktorokat legyártani és megépíteni az egységeket.

Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében erről a projektről már a legelején nemzetközi környezeti hatásvizsgálatot kellett indítania – mutatott rá Hárfás Zsolt. A konzultációs folyamat még 2012-ben elindult (Magyarország is kapott a hatásvizsgálattal kapcsolatos dokumentumokat), majd 2015-ben leállt, végül 2018-ban a reaktor szállítójának és a beruházónak a változása miatt újraindult. Ukrajna ezt követően egyes országokkal folytatott konzultációt, másokkal viszont a kérés ellenére sem, hírek szerint 2017 óta Magyarország nem is kapott hivatalos tájékoztatást a projekttel összefüggésben.

A készültségi szint 35-40, illetve öt-tízszázalékos, lényegében egy bő három évtizede álló létesítményt kellene befejezni úgy, hogy folyamatosan ki volt téve az időjárási viszonyoknak, ezért az állapota, használhatósága erősen kérdéses. Másrészt pedig teljesen más a műszaki tartalom, a technológia tervezett szállítója, és a tervezett kettő helyett összesen négy blokk épülne.

Hárfás Zsolt itt rámutatott, 

Ukrajna úgy szeretne az Európai Unió tagja lenni, hogy láthatóan semmibe veszi azokat az európai szabályokat,

 amelyek a nukleáris biztonság garantálására és az engedélyezi eljárásokra vonatkozóan nagyon szigorú követelményeket fogalmaznak meg.

Ukrajna most úgy gondolja, hogy a két orosz VVER–1000 típusú egységet Bulgáriától vásárolt két reaktortartály és egyéb berendezések beépítésével kívánja megvalósítani. A bolgár reaktorok úgy kerülnek képbe, hogy 2012-ben Bulgária politikai okokból felmondta a szerződést a Belenei Atomerőmű két VVER–1000 típusú egység megépítésével kapcsolatban, ezért a már leszállított két reaktortartályt, gőzfejlesztőt és néhány más berendezést el lehet adni. 

Ezt a két egységet Ukrajna bizonyára amerikai segítséggel kívánja befejezni,

márpedig az atomenergetikában ez a fajta összelegózás veszélyes – hívta fel a figyelmet Hárfás Zsolt. Az ukrán–amerikai duó úgy próbál majd VVER–1000-es egységeket megépíteni, hogy nem ők fejlesztették ki ezt a típust, ezért nem is rendelkezhetnek a beruházás megvalósításához szükséges tudással és technológiákkal. Emellett a Westinghouse már egy jó ideje próbál orosz reaktorokba üzemanyagot gyártani, miközben korábban számos műszaki rendellenesség fordult elő ezekkel az utángyártott üzemanyagokkal.

A telephelyen építendő két amerikai AP–1000 típusú egységgel kapcsolatban pedig az a legfőbb probléma, hogy Európában még sehol sem engedélyezték, és az építésükkel az Egyesült Államokban is probléma volt és jelenleg is van. Ukrajna viszont láthatóan nem kíván érdemben foglalkozni a körülményekkel és az eljárásrenddel, és várhatóan már nyáron vagy ősszel megkezdődnek a négy blokk építését szolgáló munkálatok.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem