Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Két városban is hatalmas tűz pusztított az országban: egy nőt újra kellett éleszteni, csaknem 50 embernek kellett elhagynia otthonát

Nagykátán egy családi ház tetőszerkezete és egyik helyisége, Miskolcon egy társasház erkélye gyulladt ki szombat hajnalban.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a nagykátai házból a tűzoltók egy középkorú nőt hoztak ki, akit a helyszínen a mentők segítségével sikeresen újraélesztettek. Azt, hogy más is volt-e az épületben, egyelőre nem tudta megmondani, a tűzoltók jelenleg vizsgálják át a lakóházat, aminek a teteje beszakadt a tűztől.

Miskolcon a Vörösmarty Mihály utcában egy tízemeletes társasház egyik kilencedik emeleti erkélye égett. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint az oltási munkálatok idejére az épületet negyvennyolc embernek kellett elhagynia, számukra melegedőbuszok érkeztek a helyszínre.

A tűzhöz a miskolci, a kazincbarcikai és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik rövid időn belül eloltották a lángokat, majd megkezdték a tűzzel érintett lakás átszellőztetését és az épület átvizsgálását.

blikk

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás