A kecsegék már 200 millió évvel ezelőtt, a dinoszauruszok korában is itt éltek, mára viszont csak az idősebb halászok vagy a vízparton élő öregek találkozhattak velük természetes folyóvizeinkben.
2015-ben az „Év hala” a kecsege volt, mégsem kapta meg azt a figyelet és megbecsülést, amivel idén már biztonságban lehetne hazánkban! (Bognár Géza, hirmagazin.eu)
Videók: youtube
Józsa Vilmos, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI) szakembere az M1 Kék bolygó című műsorában kifejtette, mivel az élőhelyek még nem voltak ennyire leromolva, a vízminőség megfelelő volt, kecsegéből is kellő mennyiség volt.
A folyószabályozások és a túlhalászat miatt azonban olyannyira lecsökkent a számuk, hogy ma már nem halászhatóak. A szarvasi Halászati Kutatóintézetben ezért kecsege-fajmentési program indult a Földművelésügyi Minisztériummal közösen.
A Magyar Haltani Társaság által gyűjtött közönségszavazatok alapján 2015-ben a kecsege az Év Hala. A szakember szerint az egyik legősibb halfajunk. A tokfélék egyedüli édesvízi változata, amely folyóinkban előfordul. Felépítése alapján vérteshalnak hívják, nincsen belső csontos váza.
Orra megnyúlt, szája a fej alsó oldalán helyezkedik el, amelyet négy bajuszszál övez. Farokúszója a cápáéhoz hasonló. A folyómeder mélyebb részein érzi jól magát, kisebb rajokban ott él. A kifejlett kecsege több mint egyméteres, súlya elérheti a 15-16 kilót.
Nemcsak a kecsegék, hanem a szintén őshonos széleskárászok is veszélyben vannak. Eme utóbbi megfogyatkozásának nem a folyószabályozás az oka. Gál Dénes, a HAKI igazgatója hozzátette a széleskárász esetében a probléma egy jövevény faj, a kínai eredetű ezüstkárász, amely nagymértékben kiszorította az őshonos széleskárász fajt az elmúlt évtizedekben.
„Az év hala volt 2012-ben a Széles kárász
A széles kárász elsőségét valószínűleg annak köszönheti, hogy természetvédő és horgászkörökben egyaránt ismert és mindkét csoport szimpátiáját élvezi. A széles kárász további magyar elnevezései a karics, a karesz, az aranykárász, a sárga kárász, a cigánykárász (csak a sötét színű példányok), a fattyú kárász és a természetben is megtalálható hibridjei a kárászponty vagy pontykárász.
A folyószabályozások előtt az Alföld jelentős részét borító mocsárvilág gyakori hala volt. Az ármentesítés után kialakuló új faunában folyamatosan fogyatkozott az állománya és számos vízből már el is tűnt.
Méretét tekintve közepes méretű faj, testhossza 15-25 centiméter és nagyon ritkák a 30 centiméter feletti példányaik. A hazai horgászrekord 2,95 kilogramm (1999). A növényekben gazdag sekélyebb állóvizeket kedveli. A folyókban is megtalálható, de a főmedrében ritkán fordul elő. Az áramló szakaszokat kerüli, de egy-egy nagyobb áradás esetén kimozdul a hullámtéri állóvizekből. Jelentősebb állományai a folyók holtágaiban vagy mocsaras részeken alakul ki. Szívós halfaj, jól viseli az oxigénszegény viszonyokat és télen az iszapba beágyazódva a víz teljes átfagyását is eltűri.
A fenék közelében lehet fogására számítani. Legjobb a könnyű úszós kis horoggal felszerelt készség. Csaliként a giliszta, a kenyér, a kukorica vagy különböző pontyféléknek gyártott horgász csali használható.”
Forrás: duna-gerecse
Vissza a cikkhez:
Az ezüstkárász sokkal agresszívabb területfoglaló. Gyorsabban szaporodik, mivel a nőstények képesek a hímek nélkül is megtermékenyülni, és mindent felesznek.
A folyók mellékágainak eltűnése sem kedvezett a széleskárász szaporodásának. Ezért megmentésére program indult. A halakat egy speciális táppal hizlalják fel, ezáltal biztosan meg tudnak maradni a visszatelepítést követően is. A fajmegőrzési programban részt vevő halak egyedi jelölést kapnak, a szakemberek így tudják ellenőrizni a visszatelepítés hatékonyságát.
A megerősödött kecsegéket és széleskárászokat a jövő tavasszal engedik vissza a Tiszába és a Dunába. A szakemberek abban bíznak, hogy 5-10 év múlva már bárki találkozhat ezekkel a különleges őshonos halakkal folyóinkban.
Forrás: M1 – Kék bolygó
Képek: duna-gerecse, korinfo, hirmagazin.eu
