Home Főhírek Külföld Két kisebb földrengés rázta meg Tirolt

Két kisebb földrengés rázta meg Tirolt

0
Illusztráció

Rövid időn belül két kisebb földrengés rázta meg az ausztriai Tirol tartományt Landeck városának térségében

– közölte vasárnap az osztrák Meteorológiai és Geodinamikai Központ (ZAMG).

Szombat este 21 óra 44 perckor 4-es erősségű földmozgást észleltek, amit vasárnap reggel 2 óra 50 perckor egy 3,5-ös erősségű rengés követett.

Károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. Az első földmozgást 50 kilométeres körzetben, a másodikat egy 40 kilométeres rádiuszban lehetett érezni. Az sda svájci hírügynökség a helyi földtani intézetre hivatkozva közölte, hogy a földrengést az alpesi országban is érezni lehetett.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

ElőzőLegalább 11 halottja van a csehországi lakástűznek
KövetkezőMa délben sorsolják, hogy a BL-selejtezőben kit kap a Fradi..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Exit mobile version
Megszakítás