Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Két halott Baján – Drámai helyszíni fotók érkeztek

Két halott Baján – Drámai helyszíni fotók érkeztek

Tragédia történt a 5501-es úton / Fotó: Blikk

Újabb megdöbbentő halálos baleset történt..

Mint korábban megírtuk, Baján, az 5501-es számú út 65-ös kilométerénél halálos baleset történt a reggeli órákban. Az autó Bácsbokod felől tartott Baja irányába, és a sofőr nem megfelelően választotta meg a sebességet, ezért sodródott át a másik sávba.

Az autó frontálisan ütközött egy tehergépkocsival, majd kigyulladt, és az első információk szerint a sofőr nem élte túl a karambolt. Az MTI beszámolója szerint azóta kettőre emelkedett a halálos áldozatok száma.

A 20 éves sofőr mellett a 21 éves utasa is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Képek a helyszínről:

ElőzőA televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi 5-ös lottó nyerőszámokat húzták ki:
KövetkezőA tavasz utolsó napján kitör az ősz
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás