A bajnokságban éllovas Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a Diósgyőr vendégeként a Mol Magyar Kupa szerda esti negyeddöntőjében.

Az eltiltott Dejan Stankovic vezetőedző helyett ezúttal Nenad Sakic irányította az FTC-t, amely egy hét múlva újra megmérkőzik miskolci riválisával a bajnokság 21. fordulójából elhalasztott találkozón.

A mérkőzés elején egyértelmű mezőnyfölényben futballozott a fővárosi csapat, amely azonban a diósgyőri kapura nem volt veszélyes, a hazai hálóőrnek mindössze egyszer, Zachariassen próbálkozásánál kellett védenie az első 15 percben.

Hirmagazin.eu TikTok-fiókja – elértük a 11 Millió videómegtenintést az elmúlt 60 napban! Köszönjük olvasóinknak!

Ezt követően valamelyest kiegyenlítettebbé vált a játék képe még úgy is, hogy továbbra is a zöld-fehérek birtokolták többet a labdát. A Ferencváros fölénye aztán még a félidő vége előtt góllá érett Zachariassen fejesének köszönhetően. A szünet előtti percekben sokkal inkább a durvaságoké volt a főszerep, nem a játéké.

A második félidő a norvég középpályás újabb találatával kezdődött. Kétgólos hátrányban a piros-fehéreknek már nem volt veszítenivalójuk, így sokkal bátrabbá váltak, elvétve el is jutottak a vendégek kapujáig, de komoly helyzetük nem volt, sőt, Zachariassen járt közelebb ahhoz, hogy mesterhármast érjen el és végleg eldöntse a párharcot. A DVTK első nagy lehetőségére hetven percet kellett várni, de a csereként beállt Szabó közeli fejese mellé szállt. A hazaiak hiába mozgósítottak egyre nagyobb energiákat a szépítés reményében, nem sikerült betalálniuk, így az esélyesebb és a 24 kupadiadalával csúcstartó Ferencváros jutott a négy közé.

korábban:

Vasas FC-Paksi FC 2-5 (0-1, 2-2, 2-3) – hosszabbítás után

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőElszállt a hiány, a vezető elemző szerint túl sok volt a sokk a kormánynak
KövetkezőAkadályozhatja-e az ügyvédi titoktartás az ellenérdekű fél adatkérését?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza