Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Két embert is elgázolt a sofőr, egyikük örökre lebénult

Két embert is elgázolt a sofőr, egyikük örökre lebénult

két embert is elgázolt a sofőr, egyikük örökre lebénult / Fotó: ügyészség

A Kaposvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a 34 éves férfival szemben, aki nem vette időben észre az előtte álló járművet, ezért félrerántotta a kormányt, ám a manőverrel két személyt elsodort.

A vádban foglaltak szerint a sértetti jármű 2019 októberében az esti órákban a 61-es főút Iharosberény és Pogányszentpéter közötti szakaszán közlekedett, amikor egy őzzel ütközött. Az állat teteme a szemközti sávba zuhant, ezért a sértettek a kocsival megálltak, majd a távolsági fényszórót és az elakadásjelzőt bekapcsolva átmentek az út másik oldalára a vad aszfaltról való eltávolítása céljából.

Mielőtt a sértettek az őzhöz értek volna, észlelték egy gépjármű érkezését, amelynek egyikük – mobiltelefonja világítását használva – jelezte az úton lévő akadályt. Az autós a jelzésre az úttesten megállt, ő is bekapcsolta járműve elakadásjelzőjét, majd utasa a lehúzott jobb oldali ablakon keresztül beszélni kezdett az autótól kis távolságra, az út jobb oldalánál álló sértettekkel.

A baleset helyszínére ekkor érkezett meg a terhelt, aki a sávjával ellentétes oldalon leállított sértetti jármű távolsági fényszórójára figyelt, így nem látta meg időben az előtte lévő gépkocsit. A gyanúsított megállni már nem tudott, ezért hirtelen jobbra rántotta a kormányt. A férfi a kormány elhúzásával az úton lévő autónak nem ment neki, de a kocsi mellett álló sértetteket már nem tudta kikerülni, s járműve lökhárítójával mindkettejüket elütötte, majd egy fának csapódott.

A sértettek közül az egyik férfi olyan súlyos gerinc- és lábsérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak – írja az ügyészség.

Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: ügyészség

 

Exit mobile version
Megszakítás