Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Két áldozatot követelt a figyelmetlen előzés – képek

Két áldozatot követelt a figyelmetlen előzés – képek

Egy 68 éves férfi és 62 éves utasa vesztette életét a Győrújbarát közelében történt baleset következtében.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 83133-as számú úton, Győrújbarát külterületén, 2021. október 4-én 19 óra 10 perckor. Egy 49 éves győri férfi közlekedett személygépkocsival a 82-es számú főút felől, Győrújbarát irányába. Haladása során előzési szándékkal áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autóval. A balesetben vétlen járművet vezető 68 éves győrújbaráti férfi és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a sofőr a helyszínen, míg 62 éves női utasa kórházi ellátása során életüket vesztették. A baleset feltételezett okozóját a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A balesetek megelőzés érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy:

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

  • az előzés során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő forgalmat nem zavarja,
  • az Ön előtt haladó jármű előzési szándékot nem jelzett,
  • nem kezdett-e előzésébe más, Ön mögött haladó jármű,
  • megfelelő oldaltávolságot tud-e tartani az előzés során az Ön előtt haladó jármű(vek) mellett,
  • előzés után vissza tud-e térni a sávjába úgy, hogy a megelőzött járműve(ke)t nem zavarja.

…hogy mindenki hazaérjen!

police
Hirmagazin.eu
ElőzőJó lesz sietni, péntektől megint horror benzináremelés jön
KövetkezőJakab Péter: „Nem rángatni kell a kormányt kollégák…” videó – Szólj hozzá!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás