Itt az idő, rakjuk ki a méhecskehotelket! Hogy ez pontosan mit jelent, vagy mit kell tennünk a rendkívül fontos beporzó rovarok védelméért, arra mind fény derül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívásából, amit a honlapjukon olvashatsz.
Erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan és hiánypótló módon segíthetjük a szelíd beporzók szaporodását már kora tavasztól. A családokban élő, köztudottan agresszív telepes méhek és darazsak mellett léteznek magányosan élő fajok is. Ezek a néhány milliméterestől a poszméh méretig előforduló, szelíd, nem támadékony fajok partfalak, fák, talaj lyukaiba falazzák utódaikat. Jelenlétük nagyon fontos a lakott területeken is, mivel faj- és méretgazdagságuk alapvető fontosságú a változatos virágméretű növényfajok beporzásában, amit a házi méhek egymagukban nem tudnak elvégezni.
Mi az a méhecskehotel?
A magányosan élő méhek és darazsak általunk készített mesterséges bölcsői, amiben szaporodni tudnak. Méhecskehotel minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók.
Mik azok a magányos méhek és darazsak?
A világon élő méh- és darázsfajok mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él, nem alkot népes, együttműködő kolóniákat. Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.
Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.
Miért február végén beszélünk ezekről?
Mert a méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon repülnek, virágokat és lakóbölcsőket keresnek.
mme.hu, Hirmagazin.eu