0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Késelés a budapesti iskolában: életveszélyesen megsérült a középiskolás, akit többször nyaktájékon szúrt osztálytársa – videó

Dátum:

Megosztás:

Életveszélyes sérülést szenvedett az a 18 éves fővárosi középiskolás, akit egy késsel többször nyaktájékon szúrt egy osztálytársa hétfő délelőtt egy I. kerületi technikumban

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csécsi Soma azt mondta, a támadót a helyszínen elfogták, őrizetbe vették és emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. A gyanúsított megtagadta a vallomást – tette hozzá.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A szóvivő ismertette: a rendőrségre nem sokkal fél 9 előtt érkezett bejelentés a bűntényről. A támadót, aki szintén tanuló, a helyszínen elfogták, a rendőrök kihallgattak továbbá 13 tanút, köztük több tanulót. A nyomozók átkutatták a támadó táskáját, amelyben kalapácsot és ollót is találtak

– mondta Csécsi Soma.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a sérültet a mentők kórházba vitték. A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) hétfő délután az MTI-nek megerősítette, hogy az eset a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt. Azt írták: az esetnek semmilyen előzménye nem volt.

A közleményükben – a későbbi rendőrségi bejelentéssel ellentétben – az szerepel, hogy „a sértett tanulónak 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak”. Kitértek arra, az eset után az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlés keretében tájékoztatta a történtekről. A tanulók számára szükség esetén iskolapszichológus is rendelkezésre áll – tudatta az iskola.

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...