12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek„Kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését” – Orbán Viktornak írtak levelet...

„Kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését” – Orbán Viktornak írtak levelet a dolgozók a leváltott OORI-főigazgató miatt – Ez áll benne

Nyílt levélben állnak ki az Országos Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói Cserháti Péter főigazgató mellett, akinek megbízatását húsvétkor vonta vissza Kásler Miklós miniszter azzal az indokkal, hogy az intézmény vezetője nem teljesítette a járványügyi vészhelyzetben a rá és intézményére kiszabott feladatokat.

Ahogy az Index írja, a dolgozók Orbán Viktorhoz és Pintér Sándorhoz fordultak nyílt levelükkel, Cserháti védelmében a levélben azt írjak, minden utasításnak eleget tettek határidőre.

Íme a levél:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr és Belügyminiszter Úr!

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozóiként mélységesen megrendülve fogadtuk Kásler Miklós húsvét vasárnapi döntését, mely szerint menesztik intézetünk főigazgatóját, Cserháti Pétert.

Jelen levelünkkel határozottan szeretnénk kifejezni, hogy a fenti döntést megalapozatlannak és teljes mértékben igazságtalannak tartjuk. A menesztés indoklásában leírt állításokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk.

Cserháti Péter vezetésével intézetünk a járvány magyarországi megjelenése óta heroikus küzdelmet folytatott. A járványügyi hatóságokkal folyamatos egyeztetésben és együttműködésben kerestük az egyensúlyt, hogyan folyhatna mozgásszervi rehabilitáció továbbra is Magyarországon és ugyanakkor hogyan segíthetnénk a COVID-19 vírussal megfertőződött betegek ellátását.

Intézetünk vezetése teljes átláthatóságot biztosított számunkra, folyamatosan tájékoztatott minket dolgozókat is az aktuális lépésekről, melyek az érkezett írásbeli utasítások és határozatok, valamint az arra adott reakcióink mentén egyértelműen végig követhetők. Az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ minisztérium által jóváhagyott ránk szabott utasításait rendre azonnal végrehajtottuk és az intézetben a kért változtatásokat a határidőre elvégeztünk.

Kásler Miklós miniszter úr legutolsó április 7-én kelt levelének, valamint az április 10-én elfogadott ütemtervnek megfelelően 233 ágyat szabadítunk fel 2020 április 15-re. A főépület kiürítése jelenleg is zajlik, az elmúlt egy hétben – munka, pihenő és ünnepnapokon is dolgozva – kialakításra kerültek a betegutak, zónák és a személyzet beosztása.Összegezve eddig is készen álltunk, és most is készen állunk, hogy a hozzánk érkező betegeket fogadjuk és megfelelő szinten ellássuk.

Azt is láttuk, hogy mind az Operatív Törzs, mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ mindent megtesz, hogy a járványt Magyarországon kontroll alatt tartsa és az állampolgárokat megvédje.

Éppen ezért jelen levelünkkel Miniszterelnök Úrhoz, az Operatív Törzshöz és a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordulunk, és kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését, mert az igazságtalan, alaptalan és alapjaiban rendíti meg intézetünk biztonságos működését ezáltal véleményünk szerint veszélyezteti a magyarországi egészségügyi ellátás működését ebben a kritikus helyzetben.

Bízunk Önökben, szakértelmükben és emberségükben, hogy a fentebb felvázolt tények alapján kérésünket megfontolják és mindannyiunk számára a legjobb döntést hozzák.

Köszönettel,

az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozói közössége”

Mint írtuk, a dolgozók tapssal, énekléssel, kezükben „Cserháti Vissza!” táblákkal búcsúztatták főigazgatójukat, miután Kásler leváltotta.

Részletek:

Szívszorító: könnyes énekléssel, tapssal búcsúztatták a kórház dolgozói az OORI menesztett igazgatóját

Az egészségügyi dolgozók szerint Cserháti Péter a végsőkig védte a betegeket, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mégis megszüntette a megbízatását / Illusztráció: Northfoto

Hatalmas tapsviharral és énekléssel búcsúztak el a kórház dolgozói az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet leváltott igazgatójától, Cserháti Pétertől.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Fejér Megyei Kórház vezetője után, vasárnap a Rehabilitációs Intézet főigazgatóját is menesztette Kásler Miklós. Az Ember Erőforrások Minisztériuma szerint erre azért volt szükség, mert Cserháti Péter nem volt hajlandó teljesíteni a Nemzeti Népegészségügyi Központ utasításait, melyeket a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban fogalmaztak meg. A minisztérium azt állítja, hogy április 15-re több mint 200 kórházi ágyat szabaddá kellett volna tennie a kórháznak, azonban a határidőre ennek a tizedét sem garantálta az igazgató – írja az Index.

A hétfő délben tartott, a dolgozók által szervezett, spontán, búcsúztató eseményen vidám hangulatban üdvözölték az egészségügyi dolgozók a leköszönő főigazgatót, akinek hangosan tapsoltak és még az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalát is elénekelték neki. Egyébként a korábbi főigazgató közalkalmazottként továbbra is az intézményben folytatja a munkáját.

Az eseményre mintegy százan látogattak el, és többen is olyan táblákat emeltek az égbe, amelyeken olyan feliratok díszelegtek, mint: „Cserháti vissza”. Az Index információi szerint amúgy már teljesítették a minisztérium kérését, vagyis összesen 223 ágyat tettek szabaddá, hogy tudják fogadni a koronavírussal fertőződött betegeket. A kérés teljesítése érdekében 60 súlyos rehabilicióra szoruló beteget küldtek el OORI főépületéből külső pavilonokba. Ugyanakkor az átállást még nehezíti az is, hogy az intézet nem gyorsan kialakuló betegségek ellátására szakosodott, így az ott dolgozókat fel kell készíteni a koronavírusos betegek fogadására és ellátására.

Az Index továbbá úgy tudja, hogy Cserháti a „végsőkig védte a betegeket”, hogy ne kelljen őket áthelyezni a kórházból, illetve túl nagy „ellenállást fejtett ki”, amik miatt elveszítette a pozícióját.

A főigazgató a dolgozók szerint is a végsőkig védte az intézmény betegeit. Búcsúztatásakor az intézményvezető hangja többször elcsuklott a sírástól, miközben beszédet tartott munkatársainak. A felé áradó szimpátia kapcsán azt mondta, fia és lánya válaszolt a hozzájuk áradó üzenetekre, mert neki nem volt ereje:

„Azt írtuk, hogy megtapasztaltuk a nagypénteket, de én még soha így nem éltem meg a feltámadást. Egy két órán belül, hogy az ember kijön vert kutyaként a minisztériumból és elkezdenek áradni az SMS-ek és az e-mailek és a telefonok, elképesztő, hát ha másért nem, legalább ezért érdemes élni…”

– mondta Cserháti.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) közleményben közben azt írta, mély megdöbbenéssel fogadták a főigazgató leváltását.

„Egy emberként állunk Ön mögött, ahogy Ön tette a betegei ágyánál!”

– írták.

Az OORI-t hétfőtől Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója vezeti, mint megbízott főigazgató.

blikk, index, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work