10.8 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Keresztények elleni szent háborút hirdettek a migránsok Leszboszon

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: M1

Hétfőn napközben kezdődött a lázadás, több százan tüntettek a sziget fővárosának utcáin aztán egy csoport felgyújtotta a befogadó tábort. Több mint 5000 menedékkérő lakik Leszboszon, és egyre hangosabban követelik, hogy engedjék őket tovább Európa belseje felé. És nemcsak ezen az egy görög szigeten kaotikus a helyzet, hanem máshol is, hiszen nyár közepe óta megint emelkedik a Törökország felől érkező bevándorlók száma.

Allah Akbár, vagyis Allah a leghatalmasabb – ezt kiabálták a migránsok ezrei miközben rohantak a tűz elől. Dühöngve szidták a hitetleneket és a görög hatóságokat. A Moria elnevezésű menekülttábor kapott tűzre, feltehetőleg szándékos gyújtogatás után.

Keresztények elleni szent háborút hirdettek a migránsok Leszboszon

– Háromnegyed nyolckor kaptuk a riasztást, hogy ég a tábor. Mire kiértünk, már minden lángokban állt, a sátrak, az épületek. Az összes egységünket, a szigeten található mind a tíz tűzoltóautót ide vezényeltük, de teljes volt a káosz – mondta Mariosz Aposztolidisz, a sziget tűzoltóparancsnoka.

A szeles időjárás miatt a lángok rendkívül gyorsan terjedtek, szinte az egész sátortábor leégett. A felépített mobilházak is percek alatt megsemmisültek. A tábor épületeinek hatvan százaléka vált lakhatatlanná. A mentést nehezítette, hogy a táborlakók egy része fejvesztve menekült, mások viszont összecsaptak a kiérkező romarendőrökkel. Kilenc migránst, őrizetbe is vettek a görög hatóságok. Őket gyanúsítják a zavargások szervezésével.

Már ötezren várnak 

A szigeten összesen 3500 férőhely van, de már most több mint ötezer migráns várakozik, és számuk egyre csak nő. A török uniós megállapodás szerint ugyan a török hatóságoknak meg kellene akadályozni az átkelést, de ennek ellenére egyre többen érkeznek megint.

Tovább viszont már nem viszik őket. A szigeten kellene megvárniuk, míg döntenek az ügyükben, de az uniós ügynökség igen lassan dolgozik: több hónapig eltart egy menedékkérelem feldolgozása. Utána elvben a többséget visszatoloncolnák Törökországba –ezt azonban a legtöbben nem akarják, és Törökország is egyre kevesebb embert fogad vissza.

Félnek a helyiek

Az előző napokban rendszeresen több száz migráns fiatal vonult Leszbosz utcáira. A dühös muszlimok dzsihádra, azaz a keresztények elleni szent háborúra buzdították társaikat.

A helyiek is egyre gyakrabban tüntetnek a tarthatatlanná vált körülmények miatt. A sziget lakói azt mondják: rettegésben tartják őket a migránsok, akik folyamatosan és egyre agresszívebben követelik, hogy engedjék őket továbbutazni Athén felé.

– Valami általános megoldást kellene találni az egész menekültügyre. Leszbosz lakói, amikor az egész elkezdődött, vendégszeretőek voltak, jólélekkel fogadták a menekülteket, de mostanra már nagyon elegük van az egészből – mondta Efsztratiosz Kitelisz, a sziget kormányzója.

A szigeten élők attól tartanak, hogy ha Törökország felmondja az unióval kötött szerződést, és még ennyire sem fogja vissza a menekültáradatot, akkor visszatérhetnek a múlt év drámai napjai, amikor napi négy-ötezer ember is partot ért náluk.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Indonézia után – a futballtörténet legszörnyűbb stadionkatasztrófái

A hétvégi indonéziai, szurkolók okozta katasztrófa, amely már az eddigi ismeretek szerint is legalább 174 halálos áldozatot követelt,...

Milyen pozitív hatásai lehetnek a kaszinóknak a gazdaságra?

A szerencsejáték egyre nagyobb iparággá válik, és ma már általánosan elfogadott tény, hogy a kaszinók számos szempontot figyelembe...

Kiraboltak egy gyereket Kaposváron

Fiatal felnőtt rabolt ki egy kiskorút Kaposváron. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes szeptember 29-én délután...

Orbán Viktor: Épségben át kell vinni a hazát a túlpartra..

Ki kell bírni a próbatételeket és "épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva...