Elfogták a rendőrök azt a nyírmártonfalvai férfit, aki a kerékpárjára felszerelt szirénával állította meg a sértettet. (2018. 05. 10., csütörtök, Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egy nyíracsádi lakos 2018. május 9-én 12 óra körül telefonon hívta a helyi körzeti megbízottat, majd elmondta, hogy egy férfi rendőrnek adta ki magát és meg akarta őt büntetni. A főtörzszászlós értesítette kollégáit és a beszerzett adatok alapján azonosította a feltételezett elkövetőt.

A járőrök elfogták a 48 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint rendőrség feliratú pólóban, kerékpárjával közlekedett, amikor a járművén felszerelt szirénával egy másik biciklist megállított, majd magát rendőrnek kiadva szabálysértés elkövetése miatt meg akarta bírságolni.

A sértett azt mondta az álrendőrnek, hogy nincs nála pénz, mire az elkövető közölte vele, hogy akkor figyelmezteti, de legközelebb fel fogja jelenteni. A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy azért követte el a bűncselekményt, mert pénzhez akart jutni.

P. Józsefet előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre és ellene csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozó hatóság.

Forrás: police.hu