Kövesi Péter évtizedek óta jelen van a hazai ezoterikus életben. Tanfolyamain, előadásain ezrek vettek részt, gyakori meghívott vendége különböző konferenciáknak. Sajátos, szókimondó, olykor élesen kritikus stílusával sokaknak segít, hogy a spiritualitás és önismeret olykor rögös útjain tudjanak maradni.
Elsősorban reikimesterként, természetgyógyászként és spirituális tanítóként ismerik. Ha visszatekint a pályafutására, miket tart benne kiemelkedően fontosnak?
Vagy negyven éve vagyok a pályán, ha szabad ezt így mondani. Édesapámtól a racionális gondolkodást, nevelőapámtól az ezoterikus, misztikus indíttatást kaptam örökül. Sokszor váltottam foglalkozást, voltam fotós, művelődésszervező, grafikus, kiállítás rendező, de még reklámmenedzser is. Mindig olyasmibe fogtam, amiben kihívást láttam, mindig hajtott valami előre. Ilyen volt, amikor szabadúszó reikimester és terapeuta lettem. Soha semmit sem bántam meg. Meghatározó élmény volt. hogy ismerhettem Szeges Mária nénit, a teozófus Reicher Lászlót, a buddhizmus hazai nagy öregjét, Hetényi Ernőt, tanulhattam egyebek között Daubner Bélánál, a transz-perszonális pszichológia hazai nagyjainak sót holland ós japán mesterektől is.
Sok kanyar után jutottam odáig, hogy emberekkel foglalkozhatom, taníthatom és segíthetem őket. És ott van a reiki. ez az egyszerűségében is csodálatos módszer, amelyei huszonhárom év alatt eddig több ezer embernek volt alkalmam megtanítani, és folyamatosan kapom a megerősítéseket, történeteket gyógyulásról és embersorsok, életek megváltozásáról. Bár most is folyamatosan tanulok, úgy érzem, megérkeztem, a helyemen vagyok, azt csinálhatom, amire születtem, és ez boldoggá tesz.
Emlékezete szerint melyik volt az a pillanat, amely meghatározta a spiritualitáshoz fűződő viszonyai?
Tizenhat éves voltam, amikor egy őszi napon kezembe került Hamvas Béla egy könyve. Egy nedves pincében találtam rá. Megszárítottam, de ahogy olvastam, a lapok úgy mállottak szét a kezem alatt Volt valami borzongatóan szép abban, hogy én lehettem az utolsó olvasója. Később tudtam meg. hogy Hamvas épp akkor halt meg, 1968 novemberében, és azt gondolom, ez valamilyen üzenet volt tőle. Számomra azóta is ő a dolgok egyik tő zsinórmértéke.
Mi a véleménye a sorsszerűségről, a véletlenekről, a transzcendens világról?
Vállalni Önmagunkat annyi, mint elfogadni transzcendens lényünket, annak sötét oldalával együtt, és felelősséget vállalni magunkért, de másokért is. Nincsen két külön világ, egy anyagi és egy szellemi. A transzcendencia szövi át és működteti a materiális világot, és mi egyformán vagyunk mindkettő polgárai. Ebben a világban egyaránt ott van a szabad akarat és a sorsszerűség.
A kettő összhangját kell megteremtenünk. A véletlenre fogni a dolgokat gyakran csak kibúvó, a saját felelősségünk hárítása. Természetesen nem könnyű folyamatosan transzcendens lénynek érezni magunkat egy transzcendens világban, miközben napi életünk gondjai is itt vannak, de ha egy-egy mély, szatoriszerű spirituális élményben, transzban, meditációban, imában megvillan a Magasabb Valóság, az élete végéig – sót azon túl is – elkíséri az embert. Csak kívánni tudom, mindenki éljen ál ilyeneket!
Forrás: YouTube, Alapinfo.hu
Képek: reiki.org.hu, nlcafe.hu
