Különös ügy került napvilágra egy jogvédő civil szervezet munkája nyomán, amely riasztó képet mutat a pszichiátriákon uralkodó emberjogi állapotokról. Kényszerrel a pszichiátriára kerülni amúgy sem leányálom, az eset pedig azt példázza, hogy sokszor még a minimális jogi garanciákat sem tartják be – a páciensek önkényes döntéseknek vannak kitéve.
A budapesti férfit mentális nehézségei miatt kényszerrel szállították egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára. Ilyen esetben a törvény előírja: a kórháznak 24 órán belül jelentenie kell a kényszerintézkedést a bíróságnak, akik pedig 72 órán belül bírói szemlét kell, hogy tartsanak a kórházban, hogy megállapítsák, jogos volt-e a kényszer. Mielőtt a bírói döntésre sor kerül, az érintettet meg kell vizsgálnia egy igazságügyi elmeorvos-szakértőnek, illetve találkoznia kell saját kirendelt jogi képviselőjével is, aki – elvileg – az ő jogait képviseli a bíróság előtt.
A civil jogvédők eddig is gyakran szembesültek azzal, hogy a bírói szemle legtöbbször csupán formalitás, amely nem jelent jogi garanciát, ám ebben az ügyben a probléma jóval messzebbre gyűrűzött.
Kiderült ugyanis, hogy a kórház nem értesítette a bíróságot 24 órán belül, csupán aznap reggel, amikor a bíróság képviselője a kórházban megjelent. Ráadásul nem csak a szóban forgó férfit érintette a dolog: a bírói szemlére érkező hivatalnokok egy 11 fős listát kaptak kézhez, akiknek sorsa felett a helyszínen ítélkezniük kellett. Hogyan volt így lehetőség az elmeorvosi vizsgálatra, illetve a kényszerbeszállított férfinak a jogi képviselővel való egyeztetésre, hogy legalább a látszata meglegyen az igazságos és elfogulatlan bírói szemlének? Természetesen sehogy.
Az eredmény borítékolható volt: a férfi további kényszerkezelését a bíróság futószalagon rendelte el, ahogy szinte bizonyosan a listán szereplő másik 10 emberét is. A férfi, saját elmondása szerint, jóformán annak sem volt tudatában, hogy ügyéről egy testület ítélkezik, nemhogy felemelhette volna szavát saját jogai érdekében, a jegyzőkönyvbe mégis az került: „a kérelmezett a bíróság döntését megértette, a gyógykezelést elfogadja”.
A dokumentumokból továbbá az is kiderült: a jegyzőkönyvben nem tüntették fel pontosan a bírói szemle helyszínét és időpontját, illetve a férfi kényszerkezelésének indoklásaképpen a pszichiáter szakértő így nyilatkozott: „jelenleg is fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége inadekvát magatartás miatt”. Hogy az „inadekvát magatartásnak” mi köze a közvetlen veszélyeztető magatartáshoz – amely a kényszerkezelés egyetlen valós indoka lehet –, azt a szakértő nem tartotta fontosnak részletezni.
A jogvédők szerint roppant sajnálatos, sőt ijesztő, hogy ilyen jogi slamposság éppen az egyik legkiszolgáltatottabb embercsoporttal, a kényszerrel pszichiátriára szállított emberekkel történhet meg. Ráadásul tapasztalataik szerint az ügy egyáltalán nem egyedi: a legtöbb esetben a bírói szemle jogi garancia helyett csupán annak látszatát jelenti. Az eset helyszínéül szolgáló budapesti kórház az egyik legkiemeltebb és legkomolyabban támogatott intézmény nem csak a fővárosban, de az egész országban; ha ott így „védik” a páciensek jogait, mi lehet a helyzet más pszichiátriákon?
Annál is inkább szomorú ez, mivel az Ombudsman épp mostanában adott ki jelentést arról, milyen jogi visszásságokat tárt fel vizsgálatával a pszichiátriai kényszerbeszállítások körül, és ezek hogyan sértik súlyosan az emberi jogokat.
A jogvédő szervezet már dolgozik egy, a fenti üggyel kapcsolatos jelentésen, amelyet el akarnak juttatni minden olyan döntéshozóhoz, akik tehetnek valamit annak érdekében, hogy a pszichiátriára kerülés ne legyen egyenértékű a jogfosztottsággal és kiszolgáltatottsággal.
forrás: emberijogok.hu
