13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKemény vitára számítanak a fúrt kutak ügyében

Kemény vitára számítanak a fúrt kutak ügyében

A fúrt kutak bejelentésének és szabályozásának ügye a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint számos vitát fog kiváltani.

A fúrt kutak bejelentési határidejét bár 2020. december 31-ig kitolták, a hazai szabályozást és törvényi kereteket még tisztázni kell.

A gazdáknak, kúttulajdonosoknak egyelőre nincs teendőjük.

Több tízéves történet a házi fúrt kutak szabályozása – mondta Font Sándor parlamenti képviselő, a mezőgazdasági bizottság elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, az Európai Unió részéről felszólítás érkezett, hogy Magyarország tisztázza, pontosan milyen számban és mely területen helyezkednek el ilyen kutak. Amennyiben ennek nem teszünk eleget, az ország nem kap jelentős mennyiségű további vízkormányzáshoz szükséges támogatást – mondta Font.

Hangsúlyozta: a nyári időszakban hoztak egy törvényt, ami tisztázta volna, hogy mit kell tenni a fúrt kutak ügyében, azonban ez a törvény a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság (AB) döntése értelmében túl lazára sikerült, majd ezt környezetvédelmi szempontok miatt az AB megsemmisítette.

Így állt elő az a helyzet, hogy a bejelentés december 31-ig szólt volna, ezt a bejelentési határidőt módosítani fogják 2020. december 31-re – fejtette ki Font Sándor.

Hozzátette: várhatóan jövő tavaszra tisztázódik házon belül, hogy a törvényalkotás miként dönt az ügyben. Az eljárási rend tisztázása a jogalkotó feladata, a vonatkozó egyeztetések megkezdődtek már.

Költségmentességre törekszenek

Font Sándor egy korábbi sajtótájékoztatóján megjegyezte: tudomásul veszik és értik Áder János köztársasági elnök felvetéseit, és az Alkotmánybíróság döntését sem hagyhatják figyelmen kívül, ugyanakkor leginkább a gazdák, a fúrt kutak tulajdonosainak érdekeit szeretnék szem előtt tartani.

Az az álláspontjuk, ha bármilyen bejelentési díjkötelezettséget rónak ki, akkor ezeket a kutakat a tulajdonosok nem jelentik be, és így nem érik el az eredeti célt, hogy megtudják, hány ilyen kút van Magyarországon. A legérzékenyebb vízbázisok védelme érdekében erre az információra ugyanakkor a további jogalkotáshoz szükség van – mondta Font.

Hangsúlyozta: amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettségük nincs. Font Sándor kiemelte: kemény vitára számít az ügyben.

A türelmi idő több kútra is érvényes

A javaslat értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság alól az, aki 2020. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltetett felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt.

A türelmi idő meghosszabbítása a házi vízigényt kielégítő és a mezőgazdasági öntözési célú fúrt kutakra egyaránt vonatkozik. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai uniós vidékfejlesztési pályázatokon is indulhatnak – írták.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió, MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem