A 18. század második felében a hazánktól nyugatra eső területeken a textiliparban és a festőmesterségben munkaerő-felesleg képződött. Ezért az egyéni vándorutak és családi áttelepülések egyaránt növelték a magyarországi kékfestő mesterek számát. Így kerültek Magyarországra a Kluge család ősei a szászországi Sorauból (Zary, Lengyelország), magukkal hozva a textilnyomás új eljárását, a rezervnyomású hideg indigócsávás festést.
A textilfestésnek ezt a módját a korábbi „Schön- und Schwarzfärber” kifejezés fedte a 19. század közepéig. Ez egyben azt is jelenti, hogy a „Schönfärber” a „szépfestés”-sel, színes posztó- és vászonfestéssel foglalkozott, a „Schwarzfärber” pedig általában a fekete festést gyakorolta.
A keleti indigós rezervnyomás szintén az említett területeken jelent meg a 18. század első felében, a festőanyaggal, a kék színt adó indigóval együtt. A mintázáshoz szigetelőmasszát alkalmaztak, amely védte a textil fehér alapszínét a kék megfestődéstől. A redukált indigó a festőmedencékben többszöri merítés, majd levegőztetés után, az oxidáció következtében fokozatosan egyre kékebbre festette a pamut-, illetve lenvásznakat. A kifestés után 1-1,5 százalékos sósavas-kénsavas fürdőben leoldották a mintázóanyagot, és előtűnt a fehér alapszín. Ez a kék-fehér szín a keleti porcelánoknak volt a jellemzője, ezért is nevezték a festők az új eljárást „Porcellandruck”, „drucken auf Porcellan Art” kifejezéssel.
A kék szín festésére a középkor óta a csüllenget (Waid, Isatis tinctoria) alkalmazták, szántóföldi méretekben termesztették a türingiai és a francia Picardia tartomány földművesei, földesurai. A színtartóbb indigót eleinte a csülleng javítására használták, majd ez utóbbi a 19. században uralkodóvá vált.
Johann Friedrich Kluge Sárváron telepedett meg, majd 1777-ben a pozsonyi főcéhbe kérte felvételét. Fia, Carl Friedrich Kluge vándorútjáról hazatérve 1783-ban önálló műhelyt alapított Sárváron, majd 1786-ban családjával áttelepedett Pápára. Az egyre erősödő műhely az utcai földszinten – boltíves lakás és üzlet helyett – egy, az utcasorban méltóságteljesen megjelenő emeletes házként épült fel 1869-ben, eklektikus stílusban.
Európában a textilnyomás gyorsítására hengernyomó gépek beállításával is kísérleteztek a 18. század végén és a 19. század első felében, de nagy költsége miatt nem terjedt el a kisebb üzemekben. Velük párhuzamosan megjelentek a szakaszosan nyomó Perrotine-gépek, először kézi hajtással, majd a gőzgépek térhódításával mechanikus hajtású kivitelben. A Pápán 1865 körül működő hat kékfestő közül, a legerősebb a Kluge-üzem volt. A 19. század közepének, második felének gazdasági, ipari fellendülése, kereskedelmének növekedése a pápai Kluge céget is a kapacitás növelésére, a modernizálás megkezdésére serkentette.
Így került sor a régi festőszoba, a küpa-szoba bővítésére – 12 festőmedence beépítésével -, az új üzemépület megvalósítására a Tapolca-patak partján 1880-ban. Az első emeleten a hagyományos kézi nyomás végzésére szolgált a „tarkázó-szoba”, a laboratórium, mellette pedig a kézi hajtású, favázas Perrotine-gép működött. E tömegáru termelését lehetővé tevő berendezkedés megkívánta az új apró mintás, de a régiekből átvett motívumokban is bővelkedő mintafák használatát. Az üzem 100 éves jubileumára, 1883-ban, olyan szintre emelkedett a termelés, hogy azt 1884-ben „Blaudruck-Färberei” címen a dunántúli üzemek közül a vezető cégek közé sorolták. Erre az alkalomra készült egy mesterremekszámba menő 12 személyes díszabrosz ötszínnyomással. Az üzem további bővítésére a patakon túl került sor a 19-20. század fordulóján. Hosszú, földszintes épület fogadta be a 23 lóerős gőzgépet, a vele meghajtott mángorlót, keményítőgépeket, szárító cilindereket, gőzzel felfűtött hengersort, amelyen a puha áru is kikészítést nyert. Külön szobában végezték az úgynevezett fényezést. Teljes kapacitással az első világháborúig dolgoztak. Ebben az időben készült egy csoportkép a személyzetről, közöttük 22 férfit, 3 inasgyereket, 24 eladót, valamint Kluge Károlyt és családját láthatjuk (1912).
A fellendülést a második világháború vetette vissza, a termelés visszaesett a kézi technikára. A mesterséget hét generáció vitte végig a családban és műhelyként egészen 1956-ig működött. Ezután az épületek és a berendezési tárgyak műemléki védettséget kaptak és 1962-ben nyílt meg, mint múzeum.
A Kékfestő Múzeumot a Kluge cég fennállásának 200. évfordulójára újították fel.
Cím: PápaMárcius 15. tér 12.
Tel: +36 (89) 324-390
E-mail: [email protected]
Web: www.klugemuzeum.hu
