Kedves Olvasóink! Megismételjük Orbán Viktor Miniszterelnök Úr tegnapelőtti, szep. 28-i Kossuth Rádióban hallható volt interjúja szövegét!
Nagy Katalin: New Yorkban a héten tartják az ENSZ 73. ülésszakát és megfigyelők azt mondják, hogy körülbelül ugyanott tartunk, mint az előző ülésen, a 72.-en. Ugyanis az ENSZ továbbra is a migráció legalizálásán dolgozik, és ebben együttműködő partnerre talált az Európai Bizottságban, az Európai Unióban. A stúdióban köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt. Ön hogyan látja? Valóban nincs előrelépés ezen a területen?
Jó reggelt kívánok! Szeptember egy ilyen hónap, a világ külügyminiszterei, időnként pedig miniszterelnökei is összegyűlnek New Yorkban. Bizonyos szempontból ez az igazság pillanata is, mert ott beszélni kell, és a közgyűlésen is és párhuzamosan a közgyűléssel pedig tartanak, mondjuk úgy, szakmai konferenciákat. Magyarországon nem szoktunk ennek kellő figyelmet szentelni, a világban ez másképpen van; általában a világ ilyenkor Amerikára, illetve az ENSZ-re és New Yorkra figyel. Az igazság az, hogy én is inkább a külügyminisztert szoktam küldeni, mert, ugye mi ilyen melós fajta volnánk, tehát az ember akkor megy valahová, ha úgy érzi, hogy ott konkrét elintéznivalója van, ha el kell menni, és képviselni kell valamit, akkor arra valók a miniszterek végül is, az embernek itthon van fontosabb dolga, szoktuk gondolni.
Tehát akkor nem hiábavaló ez az ENSZ-közgyűlés, hogyha nem történnek fontos dolgok.
De az igazság az, hogy talán nincs ebben teljesen igazunk, tehát nekünk is feljebb kellene értékelnünk az ENSZ közgyűlését és a kapcsolódó rendezvényeken elhangzó dolgokat, különösen mostanában, mert most olyanokat mondanak ott, hogy én is felkapom a fejem. Általában, szemben a korábbi időszakkal, amit mondanak az ENSZ-közgyűlésen, abból valami meg is szokott valósulni a rá következő évben a világpolitikában. Ugye, most két beszédre figyeltem én is. Két beszédet elemeztem és dolgoztunk fel a munkatársainkkal, az egyik az Európai Unió menekültügyi, migrációügyi főbiztosa, aki egy görög ember és az amerikai elnök beszéde. Ez két, a következő évet meghatározó beszédnek mondható, sőt több mint beszéd, alapvetően szándékbejelentések történtek. A migrációügyben nekünk nem kedvező terep az ENSZ, mert a világban a migránsokat kibocsátó országok vannak többségben, és, ugye, az ENSZ-közgyűlésen mindenki ott van, tehát leképződik ez az arány, és mi, akik ilyen európai bennszülöttek vagyunk, értelemszerűen kisebbségben vagyunk. Nem kényelmes dolog a nagy többséggel szemben beszélni és álláspontot képviselni, bár az ember egy idő után ehhez hozzászokik, ez is része a munkának. De azért nagyon kevés olyan afrikai országot ismerek – habár vannak ilyenek –, akik a migrációra úgy tekintenek, mint ami rájuk nézve is csapás, hiszen elveszítik a legmozgékonyabb, legbátrabb, legvállalkozókészebb, legtöbb kockázatot vállalni képes és akaró fiatal nemzedékük egy részét, és vannak országok, amelyek ezt inkább veszteségnek tekintik, és nem pedig könnyebbségnek. És vannak országok, amelyek meg így akarnak megszabadulni a népességfeleslegtől, sőt reményük van arra, hogyha esetleg ezek az emberek itt, Európában munkát találnak, vagy ha azt nem is, de kapnak szociális segélyt, mert Nyugaton osztogatnak ilyet a migránsoknak, akkor annak egy részét haza fogják küldeni, és az az otthon maradottaknak is jó és a kibocsátó államnak is. Úgyhogy az ENSZ-ben nem könnyű a magyar álláspontot egyenes derékkal, becsületesen és nyíltan képviselni. Szerencsére a külügyminiszterünknek ez nem okoz problémát, ő nagy tömeggel szemben is képes megharcolni az igazáért, illetve a magyarok igazságáért. Na, most ami a görög embernek, tehát az európai uniós biztosnak az ENSZ-ben tett felszólalását illeti, én már ezen nem háborodok fel, tehát lassan az ember elveszíti az érzékenységét, holott egyébként fel kellene háborodnunk. Ugye, mégiscsak ez a derék ember, aki a biztos, ez a mi alkalmazottunk, mi fizetjük, tehát neki az volna a dolga, mint az Európai Bizottság tagjának, hogy bennünket képviseljen. Ha pedig nem tud minden tagállamot képviselni, akkor tartózkodjon attól, hogy az unió nevében nyilvánít véleményt, mert ez egy súlyos demokráciaproblémát vet fel. Ez a derék ember elment oda, és azt mondta, hogy a migráció jó dolog, a migrációt folytatni kell, egy betelepítési programot kell végrehajtani, Európa ezen dolgozik, és az unió mindenképpen részt akar venni az ENSZ migrációs csomagjában, amely éppen a világ egyik feléről a másikra történő áttelepítéseket, vagyis a migrációt támogatja. Senkitől nincs erre felhatalmazása. Az Európai Unióban ma ez egy vitakérdés, nemcsak a magyarok, a közép-európaiak nagy része, nemcsak a V4-ek, de az olaszok vagy éppen az osztrákok is, sőt a bajorok is ez ellen vannak. Ilyen körülmények között egy általunk fizetett tisztviselőnek elmenni New Yorkba, és a tagállamok egy részének, mármint az Európai Unió tagállamainak egy részének az álláspontjával szögesen ellentétes álláspontot képviselni, ez egy demokráciaprobléma, és nem véletlen, hogy sokan vagyunk itt, ezen a kontinensen, akik várják az európai parlamenti választást jövő májusban, hogy az ilyen embereknek végre útilaput köthessünk a talpára.
Na, de ugyanazt csinálja, mint Mogherini asszony csinált tavasszal. Ő is úgy beszélt, hogy egységes álláspontja van az Európai Uniónak, akkor is felszólalt Szijjártó Péter, és közölte, hogy ez nem így van.
Egy ország álláspontja is számít, hiszen Magyarország is teljes jogú tagja az Európai Uniónak, de azóta kiderült, hogy más is hasonló véleményen vannak, tehát szegény Mogherini asszony, aki reményeink szerint szintén távozik májusban, akkor még egy magányos Magyarország véleményét hagyhatta figyelmen kívül. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és kiderült, hogy Magyarország nem magányos ország a maga álláspontjával, hanem növekvő számú ország vallja ugyanezt az álláspontot magáénak, következésképpen mostantól minden európai tisztviselőnek tartózkodnia kell attól, hogy ebben az ügyben úgy foglaljon állást, mint ahogy most a görög biztos tette.
Úgy fogalmazott Ön, hogy várják az európai parlamenti választást. Ez azt is jelenti, hogy várják azokat a lejárató cikkeket, a közösségi oldalakon megjelenő hirdetéseket, amelybe belefogott a bevándorláspárti ellenzék?
Nézze, mi sem szoktunk adósok maradni. Tehát azért ne sajnáltassuk magunkat, Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely nyilván azért, mert magunk mögött tudjuk az emberek véleményének nagy többségét, az emberek többségének véleményét, és többször, népszavazáskor, parlamenti választáskor, konzultációkor meg is ismerhettük ezt a véleményt, és kiderült, hogy ez nem egy konyhaasztalon elmondott, ilyen családi terefere során kifejtett szalon álláspont, hanem egy gyomorból és szívből jövő, magyar álláspont, valódi félelmeket tükröz a migrációval szembeni magyar ellenállás, és ha egy ilyen egyértelmű közvélemény alakul ki egy országban, akkor a kormány nem maradhat adós, tehát mi nem ijedhetünk meg. Vannak európai országok – nem nevezem meg őket –, ahol olyan közállapotok vannak, koalíciós kormányok, bizonytalan politikai helyzet, liberális sajtó elsöprő fölénye, ahol a politikusok nem nagyon merik az emberek véleményét képviselni, hanem óvatosan mondanak ellent. Ránk ez nem jellemző, és ha bennünket megtámadnak, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy megfelelő súllyal fogunk válaszolni, nemcsak a magunk érdekében, bár mi is emberből vagyunk, nemcsak a saját becsületünk, személyes becsületünk érdekében, bár az is fontos, hanem az ország érdekében. Tehát világossá kell tenni, hogyha valaki idesuhint, akkor arra számíthat, hogy olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten volt. Mi nem támadunk meg senkit, mi nem akarunk senkire semmit rákényszeríteni, mi nem mondunk senkiről rosszat, mi nem szapulunk senkit, mi feleslegesen nem kritizálunk senkit, nem akarjuk megmondani, hogy mit csináljanak, hogyan éljenek, hogyan döntsenek, de amikor ezt akarják velünk szemben megtenni, akkor mi a függetlenségünket, a saját életformánkat, a magyar embereknek az életfelfogását mindig meg fogjuk védeni. Tehát a helyzet úgy fest, hogy visszakanyarodjak az Ön kérdéséhez, hogy nem szoktunk mi adósak maradni. Ezért nem a nyavalygásnak vagy nyafogásnak a hangján szeretnék beszélni az európai parlamenti választási kampányról, hanem inkább férfiasan. Minden kampány küzdelem, a feleségem is mindig mondja nekem, meg sok emberrel találkozom, különösen asszonyokkal, akik mindig elmondják, hogy az a fontos, hogy nyugalom legyen meg béke meg biztonság, és milyen igazuk is van, de időként a nyugalomhoz, a békéhez meg a biztonsághoz az kell, hogy meg tudjuk védeni a saját álláspontunkat. Én is szeretném, ha a bevándorlás kérdése dűlőre jutna végre az Európai Unióban, lezárhatnánk ezt a dolgot, azt mondhatnám a magyar asszonyoknak meg az érdeklődő közvéleménynek, hogy mostantól már semmilyen harcra nincsen szükség, mert minden meg van védve, most már csak szépen kell élni meg dolgozni, de egyelőre ez a csata, ez a bevándorláspárti európai képviselők és a bevándorlásellenes európai képviselőknek a csatája még nem dőlt el. Ki kell tartanunk, ezt a mérkőzést meg kell vívnunk, és májusban meg kell változtatnunk az európai politikát. Ma elsöprő többségben vannak az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban is a bevándorlást támogató emberek. Őket szoktuk mi európai elitnek nevezni, akik egyben egy komoly demokráciaproblémát is jelentenek, hiszen olyasmit képviselnek, amit egyébként az európai emberek nem akarnak. Még egy megfigyelésemet, ha megengedi, megosztanám önnel. Olyan országokat is ismerek, ahol látom, hogy a vezetők próbálnak a korábbi migránspárti álláspontról valahogyan átmanőverezni egy migrációt korlátozni akaró kormánypolitika vizeire. Ez szép dolog, de nem oldja meg a politikai problémáikat, mert az igazság az, hogy az európai emberek egy mondatot várnak a vezetőiktől. Azt várják, hogy mindenki a maga részéről öntsön tiszta vizet a pohárba, és mondja ki egyértelműen, most akkor a migrációt helyesnek, nehézségekkel járó, de jó dolognak tartjuk, vagy a migráció rossz dolog. És aki ebben az ügyben nem tud A-t vagy B-t mondani, az elveszíti az emberek bizalmát, de legalábbis semmiképpen nem tudja kiérdemelni. Sok ország, amely változtatni akar a migrációs politikáján, technikai érvekre hivatkozva teszi ezt, és nem mondja ki azt a döntő mondatot, hogy a migráció rossz dolog, a migráció Európát fenyegeti, a migráció valójában lakosságcserét jelent, egyre kevesebb európai ember születik, és egyre több idegent hoznak ide. Ez meg fogja változtatni a kultúránkat, és egy-két év elteltével nem ismerünk rá a saját falunkra, a saját városunkra, a saját országunkra és a saját kontinensünkre. Tehát ennek az egyértelmű kimondása, hogy a migráció rossz dolog, ezért mi az emberek oldalán állunk, és velük együtt akarjuk ezt a dolgot megoldani, aki nem mondja ki ezt a mondatot, az hiába akarja korlátozni a migrációt, nem tudja megnyerni az emberek bizalmát, ezért a bizalmatlanság nő, és az emberek úgy érzik, hogy a népakarattal szemben a vezetőik valami mást csinálnak, valamit rájuk akarnak kényszeríteni. Ráadásul a közép-európaiak még azt is érzik emellett, hogy miközben mi nem kritizáljuk őket, ők intoleránsak velünk szemben, és ránk akarják kényszeríteni az ő álláspontjukat, a mienket meg nem fogadják el. Ebből jön létre az a feszültség az európai politikában, amelyet ma mindenki érzékel, és mindenki várja már, hogy végre valahogy dőljön el ez a vita, zárjuk le, és legyen így vagy úgy, és a jövő évi májusi európai választás ezért tűnik ma mindenki számára izgalmasabbnak és fontosabbnak, mint a korábbiak.
Fontos az, hogy Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke arról beszélt, hogy nem barátja semmifajta globális kormányzásnak, globális hatalomnak? Ő mindenkinek megadja azt, hogy minden nemzet úgy éljen, ahogy akar, de elvárja, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak ezt megengedjék. Tehát, hogy a nemzetek szuverenitására hívja fel a figyelmet azzal szemben, amit, ugye Avramopulosz úr mondott, hogy az Európai Uniónak ebben a kérdésben egységes az álláspontja.
Nézze, az amerikai elnöknek meg kell adnunk a tiszteletet, hiszen ő az Egyesült Államok népe által megválasztott elnöke, és ugye egy nép iránti tiszteletünket úgy tudjuk kifejezni, mert nem találkozhatunk minden amerikaival személyesen, hogy kifejezzük a tiszteletünket a megválasztott vezetőik iránt. Ezért én nem kritizáltam soha az Egyesült Államoknak a vezetőit, de mindig elmondtam, hogyha olyan politikát készítettek elő vagy folytattak, amely Magyarország számára előnytelen volt. Ami Trump elnök urat illeti, aki lassan túlnőtt a saját személyén, tehát, ugye, a világban, ha olvassuk, akkor ő már jelenségként, egy ikonként van jelen, képvisel valamit, ami sokkal több, mint az ő személye, tehát ha ezt a jelenséget vizsgáljuk, akkor azt látjuk, vagy arra gondolhatunk, hogy mennyire másképp élte meg Amerika, az Egyesült Államok és a világ többi része a megelőző egy-két évtizedet. Mert mi hogy éltük meg? Mi úgy éltük meg, az Egyesült Államok azt gondolja, hogy ő a helyes élet bölcsek kövét a zsebében hordja, hogy ő tudja, hogy mi a jó, mi az erkölcsös, mi az igazságos, és hogy milyennek kell lenni a világnak. Az az érzésünk volt, hogy – nyilván az amerikai érdekekkel nem ellentétben – ezt rá akarják erőltetni a világra, például Magyarországra is. Clinton külügyminiszter asszonnyal annyit szenvedtem, hogy azt el sem tudom Önnek mondani, de sohasem gondoltunk arra, hogy hogyan élik ezt meg az amerikaiak, most hallgatom az elnököt, és látom, hogy az elmúlt évtizedeket az amerikaiak meg úgy élték meg, hogy ők vállaltak valami világjobbító szerepet, ami valójában ellentétes volt a saját nemzeti érdekeikkel, Trump elnök erről beszél, hogy Amerikának nem érdeke, ő nem arról beszél, hogy nem helyes dolog, ilyeneket is mond, de a legfontosabb, hogy Amerikának nem érdeke egy olyan világpolitika, egy olyan amerikai külpolitika, amely amerikai értékeket akar rákényszeríteni a világra, mert ezzel Amerika is gyengül. Nem szabad ilyen szerepet vállalnia, hanem a saját nemzeti érdekeinek a talajára kell állnia. Mi sohasem gondoltunk arra, hogy egy világra kényszerített amerikai megközelítést lehet úgy is értelmezni, hogy az ellentétes az amerikai érdekekkel, az amerikai elnök pedig ezt teszi. Nagyon fontos bejelentéseket tett az elnök úr. Ugye, már évek óta feszegeti ő a fennálló világrendnek a kereteit, ennek a középpontjában mégiscsak az az amerikai kéretlen világmegváltó gondolkodás és politikája állt, hogy majd ők szép igazságos jövőt és világot adnak minden embernek, és egyetlen dolgunk van, hogy másoljuk le azt, ahogy ők élnek. Most ennek a politikának a végét bejelentették. Az amerikai elnök megválasztása már ezt előrevetítette, de ilyen egyértelműen és világosan nem Amerikának, hanem a világnak szóló üzenetként talán most hangzott el először. Nem véletlen, hogy tegnap este a világ sok részén erőteljes földmozgás lehetett, mert sok ország vezetőjének a szívéről és polgárának a szívéről gördültek le nagy kövek. Amerikára nem úgy kell tekinteni, mint ahogy tettük ezt az elmúlt egy-két évtizedben, és nem védekezni kell vele szemben meg az ő illetéktelen kulturális befolyásolási kísérleteivel szemben, hanem megpróbálhatunk érdekalapon partneri viszonyt kialakítani.
Nézzük a hazai érdeket! Szó volt arról, hogy konzultációt indítanak, családi konzultációt a demográfia legfontosabb kérdéseiről. Megvannak már a kérdések, hogy mit tesznek fel a választóknak?
Az igazság az, hogy ma délután szeretném ezt a kérdéssort véglegesíteni. Már hónapok óta dolgozok ezen, egyszer talán éppen az Ön egyik kérdésére válaszolva mondtam azt, hogy ennek az évnek egyik kiemelt feladata volna, hogy megállapodást tudjunk, tudjak kötni a magyar asszonyokkal, a magyar nőkkel arról, hogy hogyan is tudnánk kezelni a népesedési problémáját Magyarországnak. Azóta nagyon sokfajta formában fogalmaztunk meg kérdéseket, kutatásokat végeztünk, ellenőriztük ezeket a kérdéseket, ennek megvan a maga politikai módszertana, hogy hogyan kell feltenni úgy kérdéseket, hogy ne csak mi értsük, akik feltesszük, hanem azok is azt értsék alatta, akik olvassák, és próbáljuk egyszerűsíteni ezeket a kérdéseket, de talán a munkának ma délután a végére jutok majd. Én elszánt vagyok továbbra is – megmondom őszintén – ennek a négy évnek, amire felhatalmazást kaptunk az áprilisi választásokon, a legfontosabb kérdésének a demográfiai ügyet tartom. Nem szép szó ez a demográfia, a népesedés sem valami szívközeli kifejezés, mert végül is a gyerekekről van szó meg arról, hogy a fiatalok hogyan tervezik a jövőjüket. Ugye, az Európai Unióban egyszerűen megoldják ezt a problémát, mert ők azt mondják, hogy a demográfia a számok tudománya, hiányoznak emberek.
Hívjuk be őket.
Legyen helyettük máshonnan is, akkor egy európait kicserélünk egy afrikaira, ha hiányzik egy európai, svéd, német vagy éppen osztrák, akkor hozunk helyettük majd Ázsiából valakit, mert az a fontos, hogy a számok stimmeljenek. Ugye, a magyar ember erről nem így gondolkodik. A magyar nép azért részben erős nemzettudattal, közösségi tudattal, részben pedig erőteljes családi érzelmekkel rendelkező közösség. Nekünk a demográfia vagy a népesedés nem számokból áll, és azt is mondhatjuk, hogy nekünk nem számok kellenek, hanem magyar emberek. Ahhoz meg az kell, hogy minél több gyerek szülessen, ahhoz meg család kell, a családhoz meg kell egy anya meg egy apa, lehetőleg egy nő meg egy férfi, és az kell, hogy a fiatalok akarjanak gyerekeket. Úgy tűnik a felmérésekből, hogy ők akarnak, de ahogy mennek előre az élet mindennapi sürgésében-forgásában, ütköznek olyan akadályokba, hogy engednek a korábbi terveikből, és végül kevesebb gyermeket vállalnak, kevesebb gyermek születik, mint amit eredetileg szerettek volna. Én egy olyan Magyarországot képzelek el, ahol egyetlen fiatal sem változtatja meg a családalapítási terveit csak azért, mert gazdasági, anyagi nehézségekbe ütközik. Erről szól a konzultáció, hogy hogyan tudunk, hogyan tudok én személy szerint is a legtöbb segítséget nyújtani nekik.
Igen, de ez sokba kerül. Megengedi ezt a magyar gazdaság teljesítménye?
Gondolkodom azon, hogy sokba kerül-e. Van itt egy történet, szokták ezt a szegény Lajos királyt, aki a bajorok királya volt, azzal vádolni, hogy esztelen beruházásokkal rövid távon tönkretette a Bajor Királyság költségvetését, amikor megépítette ezeket a kacskaringós tornyú várakat, amiket talán képekről vagy bajorországi turisztikai látogatásaink élményeiből őrzünk. Ilyen Walt Disney-s palotácskákat épített. Nemrégen olvastam egy tanulmányt, ami arról szól, hogyha ezt azonban száz éves időhorizontra kifeszítjük, ennek a költségvetési-beruházási számait, akkor ez volt Németország legsikeresebb beruházása a történelem során, annyi attrakciót, látogatót, mindenfélét vonzott magával. Tehát azt akarom mondani, hogy önmagában azért, mert valami sokba kerül egy adott pillanatban, és rövid távon, miután beruházás, kiadásként jelenik meg, nem biztos, hogy vissza kell rettenünk a gondolattól. Gyerekekbe, családokba beruházni lehet, hogy rövid távon Varga Mihály rossz napjaihoz vezet, és ő vakargatja ilyenkor a koponyáját, hogy honnan szedje elő az összeget, de hát azért pénzügyminiszter, hogy erre adjon nekünk választ, de hosszabb távon nyilvánvaló, hogy a legjobb üzlet az, hogyha a fiatalok gyerekeket vállalnak, a gyerekeket felnevelik, a gyerekeket kitaníttatják, a gyerekeket tisztességes életre nevelik, és utána ezek az emberek a munkájukat hozzáteszik az ország közös teljesítményéhez. Ennél jobb befektetés nincs. Kétségkívül igaz, hogy van az nyolc-tíz év, amit meg kell finanszírozni. Ez egy politikai kormányzati feladat, ennek meg kell teremteni a lehetőségét. Sokat dolgozunk ezen. Ha valaki visszanéz 2010-re és felidézi, hogy azóta mennyi mindent tettünk a családok érdekében, akkor nyugodtan mondhatjuk, 2010-ben teljesen irreálisnak tűnt az a gondolat, hogy a gyerekek utáni adókedvezményt, az ingyen tankönyvet, az ingyen étkeztetést, a lakástámogatási, otthonteremtési rendszereket képesek leszünk felépíteni. És valóban, először úgy nézett ki papíron az a sok szám, hogy ezt nem lehet egyensúlyba hozni, de csak sikerült. Tehát én nem adom fel, kétségkívül Önnek igaza van, sok pénzbe kerül egy családpolitika, de nem adom fel, hogy a családpolitikai céljainkat összhangba hozzuk a gazdasági realitásokkal. Nézze, 2010 után mégiscsak egy sikeres gazdaságpolitika indult meg, talán szerénytelenül hangzik, ha az ember így fogalmaz, de szerintem miután ez nemcsak a kormánynak köszönhető, hanem leginkább a dolgozó magyar embereknek, közös büszkeségre okot adó tény: Magyarország 2010 óta egy sikeres gazdaságpolitikát indított meg. Ezt mi kezdeményeztük, de az emberek hajtották végre, tehát ez egy közös siker. És miután ez egy sikeres gazdaságpolitika, a munkanélküliség csökken, a bérek nőnek, az adóbevételeket elő tudjuk állítani, még az államadósságot is tudjuk csökkenteni, tehát összességében olyan kilátásokkal rendelkezünk, ahol szabad bátor, nagyívű és költséges döntéseket hoznunk a családok támogatása érdekében. Legalábbis ez a meggyőződésem ebben a pillanatban, és a parlament többségének a támogatását el is nyertem ehhez, hiszen a 2019-es év költségvetését a parlament elfogadta, és szeretném a következő években is megszerezni a képviselők többségének támogatását egy nagyon erőteljes családokat támogató politika mögé.
A beszélgetés végén most október 1-je, az idősek világnapja. Találkozik az idősügyi tanáccsal? Arra a kérdésükre, hogy lesz-e idén nyugdíjprémium, megengedi-e a magyar gazdaság teljesítménye a nyugdíjprémiumot, milyen választ ad majd nekik?
A nyugdíjasokkal rendszeresen találkozom, azok közé tartozom, akiknek a Jóisten megengedte, hogy még a nagymamájuk is éljen, a szüleim is már nyugdíjasok. Tehát ha akarnám, sem tudnám, de nem is akarom ezt elkerülni. Ráadásul a híveink között is egyébként, tehát a Fideszt és a KDNP-t támogatók között is nagy számban vannak nyugdíjasok, velük is nagyon gyakran találkozom, nyugdíjas klubokba is el szoktam menni. Van egy hivatalos formula is, van egy idősügyi tanács, amelynek a tagjaival minden évben legalább egyszer találkozom, és akkor próbáljuk a gazdasági kilátásokat áttekinteni. Ez meg fog történni az idén is, új tagjai is lesznek az idősügyi tanácsnak. Várom ezt a találkozót. Varga Mihállyal tegnap délután hosszasan dolgozhattam a következő évi költségvetési számokon, és azt mondta a miniszter úr, hogy a gazdasági adatokból teljesen egyértelmű, hogy ennek az évnek a végén, ahogy szoktuk általában november hónapban, lesz nyugdíjprémium, mert a gazdasági növekedés elérte azt a szintet, ami alapján ez kifizethető, illetve ami alapján ez megilleti a nyugdíjasokat. Egyébként egy ilyen országban – csak nem akarok már egy újabb fejezetet nyitni –, mint amilyen a miénk, az egyik legnehezebb szakmai, gazdaságpolitikai kihívás, hogy hogyan kell egyszerre megadni a pénzügyi elismerést és tiszteletet a nyugdíjasoknak, akiknek a száma magas, és közben elegendő forrást biztosítani a fiataloknak arra, hogy elegendő gyerek szülessen. Mert valahogy az idősek iránti tiszteletet meg a jövő iránti elkötelezettséget egyensúlyban kell tartani. Ez komoly bűvészmutatvány. A kormányzást nem véletlenül nevezik művészetnek. Ha ez igaz, akkor talán éppen ezért az. A jövőt és a múltat kell a már létrehozott teljesítmények elismerését és a jövendőbeli várományokat kell egyensúlyba hozni itt a jelenben. De jelentem 2010 óta ez a mutatvány általában minden költségvetéskor sikerült.
Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
Szólj hozzá, oszd meg! Hirmagazin.eu
Forrás: miniszterelnok.hu
