Home Sport 2024. évi nyári olimpiai játékok Katartikus pillanatok arannyal, bronzzal, remek helyezésekkel – a magyarok szombatja az olimpián

Katartikus pillanatok arannyal, bronzzal, remek helyezésekkel – a magyarok szombatja az olimpián

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Első (Milák Kristóf), harmadik (Major Veronika), negyedik (Valter Attila), ötödik (Hámori Luca) és hatodik (női kardválogatott) helyezést is értek el a magyar sportolók a párizsi olimpia nyolcadik versenynapján.

A magyar csapat három arany-, két ezüst- és két bronzéremmel állt, Milák Kristóf eredményhirdetése pillanatában a 13. helyen az éremtáblázaton.

ATLÉTIKA. A női 100 méteres síkfutás elődöntőjében, az 1. futamban, hetedik lett Takács Boglárka, nem jutott a fináléba.

CSELGÁNCS. A magyarok a csapatversenyben, a selejtezőben, az olaszokkal mérkőztek, s szenvedtek 4-0-s vereséget.

EVEZÉS. Pétervári-Molnár Bendegúz az egypárevezősök C döntőjében versenyzett, az összesítésben végül 16. helyezett lett.

KERÉKPÁR. Szenzációs teljesítményt nyújtott a férfi mezőnyversenyben Valter Attila, aki a negyedik helyen végzett.

KÉZILABDA. A női válogatott 30-26-ta kikapott a hollandoktól, a továbbjutást már korábban biztosította.

ÖKÖLVÍVÁS. A világfigyelmet kapó 66 kg-os negyeddöntőben Hámori Luca 5-0-s, egyhangú pontozással kikapott az algériai Iman Heliftől. Ötödik lett.

SPORTLÖVÉSZET. Major Veronika harmadik lett a női sportpisztolyosok nyolcas döntőjében. 2004 óta először szerzett érmet olimpián magyar sportlövő.

ÚSZÁS. A délelőtti programból Senánszky Petra nem jutott tovább a női 50 m gyorson, 24. helyezett lett. A férfi 1500 m gyorson Sárkány Zalán, egyéni csúcsot úszva, 11. helyezett lett. Betlehem Dávid, új országos csúccsal bejutott a vasárnapi döntőbe. Az esti programban Milák Kristóf a 100 m pillangóúszás olimpiai bajnoka lett..

VITORLÁZÁS. Az ILCA-6-ban Érdi Mária 14., 25., majd 24. lett futamában, összesítésben a 25. helyen áll, hat futam után. Az ILCA-7-ben Vadnai Jonatán 5., majd 12. lett futamában, összesítésben a nyolcadik helyen áll, ugyancsak hat futam után.

VÍVÁS. A kétszeres világbajnok női válogatott a hatodik helyen végzett, miután kikapott a japánoktól, majd az amerikaiaktól. Az olaszokat legyőzte.

VÍZILABDA. A B csoport 4. fordulójában a férfi válogatott 9-8-as vereséget szenvedett az ausztráloktól. Ezzel együtt biztosan negyeddöntős Varga Zsolt csapata, miután este a szerbek megverték a franciákat.

Az olimpiai éremtáblázatot itt, az eddigi érmeseket, eredményeket pedig itt tekinthetik meg.

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző..Ha borban az igazság, akkor szőlőben az egészség? ..
KövetkezőElfogták és már ítélet is született a siófoki strandolók rémeinek ügyében..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás