Drónokkal, kutyákkal keresik az eltűnt túrázót. Kaszás Nikolettért aggódik az ország. Ügye több ponton is hasonlóságot mutat három véres gyilkosságba torkolló üggyel.
Kaszás Nikolett rejtélyes eltűnéséről napok óta szólnak a hírek. Mindenkiben felmerül a kérdés, vajon hogyan és miért tűnhetett el? Ahogy azt médiánk is megírta, a fiatal 27 éves lány szeptember 7-én, vasárnap indult el túrázni budapesti albérletéből a Pilisbe. A túrát teljesítette is, ám azóta sem tért haza, senkivel sem kommunikált és nem is elérhető.
Frissítés: Megszólalt a rendőrség a Pilisben megtalált Kaszás Nikolett halálával kapcsolatban
Kaszás Nikolett három hete tűnt el a Pilisben, holttestét vasárnap délelőtt egy kutyás mentőcsapat találta meg. A rendőrség még vizsgálja, pontosan mi okozhatta a lány halálát, de most megosztottak néhány újabb részletet az esetről.
Médiánk is beszámolt arról, hogy szeptember 28-án mintegy ötszáz fő indult a lány keresésére, hogy segítsenek a hatóságoknak. Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult túrázni a Pilisbe. A túra végeztével még írt a Prágában lévő barátjának egy üzenetet, miszerint minden jól sikerült, és indul haza – ekkor tudták utoljára bemérni a mobiltelefonját. Hetekig folyt a kutatás az eltűnt lány után, akinek a
holttestét vasárnap délelőtt 11 óra után találták meg. A lányt az utolsó ismert ruházata alapján azonosítani tudták.
„Jelen pillanatban a helyszíni szemle van folyamatban. A további körülményeit a halálesetnek pedig szakértők bevonásával fogják vizsgálni a kollégáim. Tehát azt még nem lehet tudni, hogy mi okozhatta a halálát. Ezt itt a helyszínen nem fogják tudni megmondani. A szakértői vélemény egyes részeit talán már a szemle is tisztázni fogja, de még több nap lesz, mire a pontos okokat és körülményeket meg tudják állapítani” – idézi az Index.hu Beluzsárné Belicza Andreának, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének a nyilatkozatát.
A szóvivő kiemelte, hogy az eddigi vizsgálati eredményeink alapján az
idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel,
így közigazgatási eljárás keretében fogják a további körülményeket vizsgálni.
Hirmagazin.eu: Ha nem merült fel idegenkezűség gyanúja, akkor mik voltak azok a félreérthetetlen jelek, hogy egyszer telefonról üzent, egyszer számítógépről (a Pilisben!), aztán kikapcsolta a telefonját, nem adott életjelet magáról, és így tovább! Neked mi a véleményed erről? Írd meg kommentebn!
.. de menjünk tovább, nézzük mit ír a Hirado.hu:
A szóvivő hangsúlyozta, hogy azok az önkéntesek, akik rátaláltak a fiatal lány holttestére, pszichés segítséget kapnak, hogy feldolgozhassák az őket ért traumát.
Hirmagazin.eu: Hát ennyi a kurta-furta hír, várjuk a véleményedet!
Részletes beszámoló a Pilisben holtan talált Kaszás Nikolett kereséséről, még politikai szála is van a szomorú ügynek
A három hetes keresés lezárása után, melynek során megtalálták a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett holttestét, az elhunyt nő pártpolitikai kötődése is napvilágot látott. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Monor-Pilis-Albertirsa szervezete passzivistájaként gyászolja a tragikus körülmények között elhunyt nőt.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat által megerősített vasárnapi hír szerint a 27 éves Kaszás Nikolett holttestét a Visegrádi-hegységben, egy jelzett úttól mintegy 200 méterre lévő bokros területen találták meg. Az ügy körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
A tragédia kapcsán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Monor-Pilis-Albertirsa nevű Facebook-oldala posztban gyászolta Kaszás Nikolettet, megemlítve, hogy a fiatal nő a helyi szervezet passzivistája volt. A bejegyzéshez csatolt kép egy mosolygós nőt ábrázol, aki a Kétfarkú Kutyapárthoz köthető, színes papírt tart.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk a 27 éves Kaszás Nikolett holttestét egy jelzett turistaúttól körülbelül 200 méterre, egy sűrű, bokros területen találták meg. A helyszín eddig nem kapott kiemelt figyelmet, mivel az elemzett adatok nem utaltak kommunikációra ebből a térségből. A keresést végzők korábban mindössze 80–110 méterre haladtak el a megtalálás helyszínétől – írja a blikk.hu a kutatók tájékoztatása alapján.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a halál pontos oka egyelőre nem ismert.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat záróközleményében foglalta össze a háromhetes kutatás hátterét. Kiemelték, hogy a keresést az tette rendkívül nehézzé, hogy a Pilis-Visegrádi-hegység területéből nem volt pontos információ arra vonatkozóan, hol tartózkodhat az eltűnt.
A keresés kezdetén, miután kiderült, hogy Kaszás Nikolett az üzenetváltások alapján befejezte a túrát, a rendőrség kizárta a túra közbeni baleset lehetőségét, bár a Spartacus-ösvény szakadékos részeit több alkalommal is átvizsgálták.
A kutyás keresés bevetése a rendőrségi adatelemzést követően vált indokolttá, amikor a keresési területet már 3 millió négyzetméterre tudták szűkíteni.
A kutató-mentő szolgálat hangsúlyozta, hogy a végső, eredményes keresés az adatok és kommunikáció elemzésén alapult, mivel a korábbi kommunikáció nem utalt arra, hogy az eltűnt személy a sűrű, jelöletlen úttól távoli helyszínen tartózkodna.
A keresésben több száz önkéntes és polgárőr vett részt, akik több mint 180 kilométernyi turistaútat és környezetét vizsgálták át.

Rejtélyes eltűnések, titokzatos hasonlóságok
Nem Kaszás Nikolett ügye a legrejtélyesebb. A magyar kriminalisztika történetében több olyan eset is volt, ahol furcsa körülmények között tűntek el emberek. A legtöbb esetben az eltűnés részletei és miértje szinte mindig kérdés marad. Az egyik ilyen, máig is megoldatlan ügy, a győri villanyszerelők esete.

Mácsik Zoltánnak hét évvel ezelőtt veszett nyoma. Korán reggel ment el és csak annyit mondott, hogy munkaügyben találkozik egy férfivel, aki hetek óta hitegette, hogy kifizeti a villanyszerelést, amit Zoltán már hónapokkal előtte elvégzett egy osztrák házban. Azóta senki sem látta. Az elsőfokú ítélet szerint É. Imre ölhette meg. A nyomozás során kiderült, hogy egy másik villanyszerelőnek is nyoma veszett pár évvel korábban. Orlik Vilmost is ugyanaz a vállalkozó ölhette meg. Holttestük a mai napig nem került elő.

A magyar kriminalisztika legfelkavaróbb története, Szathmáry Nikolett ügye. A hétéves gyulai kislány 27 évvel ezelőtt tűnt el. Táncóráról ment haza. Meg volt beszélve, hogy édesanyjával találkozik az óra után, de nem így történt. Ami biztos, hogy elindult hazafelé a táncóra után, ami korábban ért véget. Eljutott a lakásukhoz közeli boltig, ahol még beszélgetett a háziorvosával. Ezután már senki sem látta őt. Három évig kereste a család és a barátok. Fényképe tejesdobozokon, üdítős flakonokon köszönt vissza, mégsem bukkantak a nyomára. Az eltűnése utáni harmadik évben találták meg munkások a kislány földi maradványait. A mai napig nem tudni ki, hogyan és miért végzett a kislánnyal. Édesanyja a mai napig reménykedik benne, hogy megtalálják lánya gyilkosát.

Nemcsak Szathmáry Niki képeit láthattuk hosszú éveken keresztül plakátokon és tejesdobozokon. Till Tamást is évtizedekig kereste az ország. A 2000-ben eltűnt bajai kisfiú földi maradványai tavaly kerültek elő, azután, hogy gyilkosa vádalkut kötött a rendőrséggel. Azt mondta, ha szabadon engedik a börtönből a barátját, akkor elmondja, ki és hogyan ölte meg Till Tamást. A borzalmas gyilkosság 2000. május 28-án történt; a 11 éves Till Tamás elindult otthonról biciklivel reggel, de soha többé nem tért haza. Gyilkosa az akkor 16 éves F. János végezhetett a fiúval egy ácskapoccsal. A férfi azonban akkori munkaadójára akarta terelni a gyilkosságot. A rendőröknek azt mondta, hogy ő csak a fiú holttestének bebetonozásában segített. Tamás szülei a megtalálás után exkluzív interjút adtak a Borsnak.
Kaszás Nikolettet keresi az ország
Kaszás Nikolett eltűnése körül is sok a kérdőjel. Az idő előrehaladtával több elmélet is napvilágot látott, hogy mi történhetett vele, de eddig egyik teória sem igazolódott be. Legutóbb egy férfi jelentkezett a neten, aki azt állítja: ő ölte meg Nikolettet.

„Niki Kaszás szeretlek. Nemsokára veled”– ezt írta a sümegi férfi arra utalva, hogy megölte Nikolettet.
“Niki nem él. Kocsi hátuljába raktam és megyek én is utána” – folytatta bejegyzését, azonban hamar kiderült, az illető hazudik. Az is ismertté vált, hogy már korábban is hasonló bűncselekményért tartóztatták le a férfit. Kaszás Nikolett összehangolt keresését 2025. szeptember 28-án a Pilisben folytatják.
„Köszönet és tisztelet illeti a rendőröket, ügyészeket, bírókat, a hivatásos és a polgári alkalmazottakat mindennapos áldozatvállalásukért, kitartó munkájukért, amellyel a közbiztonságot, az igazság érvényesülését, a társadalom védelmét szolgálják” – Hirmagazin.eu

