Home Tudástár Autók - motorok - hajók Káromkodva vezet a magyar

Káromkodva vezet a magyar

Forrás: Shutterstock

forrás: hirado.hu

Fény derült az autósokra legjellemzőbb szabálytalanságokra, de szerencsére vannak pozitív eredmények is. Az Automax egy online kutatás keretében vizsgálta a magyar autósok szabálykövető magatartását.

Egyértelműen a piros lámpánál való áthajtás végzett az első helyen a leggyakoribb szabálytalanságok listáján, ugyanakkor a szemetelés, a követési távolság figyelmen kívül hagyása, a jobbra tartás elmulasztása, illetve az index mellőzése is szerepelt a legjellemzőbb látható szabálytalanságok listáján a hazai autósok szerint.

Káromkodva vezet a magyar
Forrás: Shutterstock

A kutatásból kiderült, hogy sok autós menet közben szabadul meg szemetétől, legtöbbször a cigarettacsikket dobják ki az ablakon. Szerencsére pozitív eredmények is születtek. Kiderült, hogy az autósok minden esetben segítik a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek – mentőautó, rendőr, vérszállítás stb.- haladását.

“Stresszlevezetés káromkodással”

Egy-egy alkalommal a közlekedési morál már-már tettlegességig fajulhat. A sofőrök legtöbbször tudomásul veszik azt, hogy a dudálás, káromkodás, reflektorozás a stressz levezetése így történik vezetés közben, és ezek a leggyakoribb reakciók egy közlekedési szabálytalanság megélése közben is. Volt azonban olyan eset is a válaszadók elmondása szerint, hogy ásványvizes palack és alma is repült az őt veszélybe sodró szabálytalan vezető irányába.

“Minden BMW-s szabálytalankodik”

Az Automax kimutatásai szerint kialakult két lista, a szabálykövető és szabálytalankodó autókról a márkák viszonylatában. A magyar autósok sorrendben a BMW, Audi, Suzuki, Mercedes, illetve Volkswagen márkájú járművek vezetőit gondolják a leginkább szabálytalankodóknak, míg szabálykövetés tekintetében a Suzuki, Opel, Volvo, Toyota és Ford végzett az élen.

Magyar temperamentumunkhoz híven a válaszadók rendkívül kritikusak a másik autós KRESZ-tudásával kapcsolatban. Több mint negyven százalékuk szerint a sofőröknek újra kellene vizsgáznia a közlekedési szabályokból.

A felmérésben összesen 2911 gépjármű-tulajdonos vett részt. Az adatfelvételre 2017. március 6. és 2017. március 22. között került sor. A kutatás nem reprezentatív.

 

Exit mobile version
Megszakítás