13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségKarikó Katalin szerint véget érhet a járvány, ha ez bekövetkezik..

Karikó Katalin szerint véget érhet a járvány, ha ez bekövetkezik..

Elmondta a véleményét.

Karikó Katalin a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt a jelenlegi koronavírus helyzetről és a folyamatban lévő kutatásokról.

A biokémikus elmondta, hogy a védőoltás beadásával a vérben keletkező ellenanyag mellett az orrnyálkahártyában is lesz ellenanyag. Azonban, ha a vérben elkezd csökkenni az ellenanyag szintje, ezzel párhuzamosan az orrnyálkahártyában is csökken – ezért fertőződhet meg az, aki régen volt beoltva – írja a hirado.hu.

„Az egyén azonban megfertőződés esetén is védve van, mert amikor a vírus bejut a keringésbe, az emlékezősejtek felismerik”

– mondta Karikó.

Az viszont biztos, hogy most gőzerővel azon vannak a kutatók, hogy kiderítsék, az omikron variáns ellen is védnek-e az oltások. A kísérletek során a beoltott emberek véréből egy művileg létrehozott álvírussal próbálják azt neutralizálni.

Ha az omikron, kiszorítja az eddig domináns deltát, akkor akár véget is érhet a járvány – írja a hírportál.

hirado.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek