1.1 C
Budapest
2023. december. 4. hétfő

Karácsonykor szabadult: Meztelenül szorult a kéménybe a világ legbénább ünnepi bűnözője…

Dátum:

Megosztás:

Ez a Mikulás nem hozta, hanem vitte az ajándékokat. Illetve hát csak vitte volna…

Rettentő kínos és egyben vicces történettel vezeti minden bizonnyal a karácsonyhoz valamilyen szinten köthető legbizarrabb bűnesetek listáját az a férfi, akit betörés közben a tűzoltóknak kellett végül 45 perc komoly munka árán kiszabadítaniuk, ugyanis egyszerűen beszorult a kéménybe, ahonnan önerőből hat órán keresztül képtelen volt kijutni.

A jajjveszékelésére lettek figyelmesek a környékbeliek, ezt követően hívták ki a tűzoltóság embereit. Hogy az eset még szürreálisabb legyen: a később – érthető módon – a sajtóban Mikulás-rablóként emlegetett férfi anyaszült meztelen volt.

A Seattle-i Shon Shanell a 2010-es eset tárgyalásán is elég zavarodottan viselkedett. Tettét azzal próbálta magyarázni, hogy nem akart ő rabolni, egyszerűen csak egy barátja bedobta a táskáját a kéménybe, annak akart utánamászni. Mondjuk a meztelenségre még ezzel sem tudott magyarázatot adni, ahogy arra sem, hogy ezt követően hogy találhatták meg a nevezett táskát az épületen kívül a rendőrök.

Az ítélethozatal előtt azzal sem segített a helyzetén, hogy eleinte mindennek elhordta a bírónőt, később pedig azért könyörgött, hogy ültessék le két évre.

Végül 17 hónapot kapott a legfurább bűncselekményért, ami valami módon – jelen esetben az elkövetés módszertanával – a karácsonyhoz köthető, emellett egy életre bérelt helye lett az ehhez hasonló összeállítások élén.

És hogy legyen az ügynek még egy ünnepi kapcsolódása: az akkor 23 éves elkövető korábban már ült. Előző büntetését épp december 25-én töltötte le, azaz karácsony napján szabadult. Talán pont ez adta az ötletet a (balsikerű) Mikulás-betöréshez.

Szívrohammal Barbie-t

A bizarr karácsonyi tematikájú bűnesetek listája kétségtelenül hosszú, ugyanakkor vannak kiemelkedő ügyek. Az egyik ilyen azé a két férfié, akik kamuszívrohammal igyekeztek ajándékokat lopni egy áruházból.

A 27 éves Gerard Dupree és 30 éves haverja, Tarus Scott 2014 telén ment be egy floridai nagyáruházba. A kosarukba pakoltak pár ajándéknak szánt terméket, köztük egy Barbie-házikót, összesen 369 dollár értékben, majd amíg egyikük szívrohamot színlelt, hogy elvonja a biztonsági őrök figyelmét, a másikuk megpróbált a ki nem fizetett játékokkal meglépni. Az ötlet egész jól működött – leszámítva, hogy az egészet rögzítették a biztonsági kamerák, így a rendőrök később gond nélkül a duó nyomára bukkantak.

Sörmentes karácsony

Hasonlóképp szürreális, ám jóval véresebb eset történt 2013 szentestéjén Dél-Karolinában, ahol az akkor 44 éves Helen Williams azzal küldte el otthonról a férjét: hozzon haza sört. Mivel az üzletek zárva voltak, a férfi végül üres kézzel tért haza, amin a nő annyira feldühödött, hogy megszúrta – méghozzá egy kerámiamókussal!

A nő később a zsaruknak azzal próbált védekezni, hogy a párja megcsúszott, és beleesett a dísztárgyba, de hamar kiderült az igazság. Végül családon belüli erőszak miatt találták bűnösnek.

bors

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...