A karácsonyi ünnepkör a gyógynövények használatával kapcsolatban is rengeteg rítust és szokást tart számon.
A dió és a fenyő talán a legsokoldalúbb gyógyhatású növényünk, de a legősibb, legtöbb mágikus hatással egész biztosan a fehér fagyöngy bír.
Nézzük, milyen legendák és milyen népgyógyászati receptek kapcsolódnak hozzájuk!
Fokhagyma, alma, dió: erő, egység, egészség
Magyar hagyomány, hogy karácsonykor a családfő az almát annyi gerezdre vágta, ahányan az asztal körül ültek azért, hogy olyan kerek és összetartó legyen a család, amilyen kerek az alma. A palócoknál a karácsonyi lakoma előtt az erőt szimbolizáló fokhagymát, az összetartozás jelképének számító almát, és a jó egészség letéteményesének tartott diót fogyasztott a család. A dió a kereszténységnek is fontos szimbóluma, ősi Krisztus-jelkép: „Amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó anyja méhében”. A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert: az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt.
Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember egyik kedvenc gyógynövénye a diófa, méghozzá azért, mert a leveléből készült tea az egyik leghatékonyabb antibiotikus, gyulladáscsökkentő hatású házipatikai szer. Gyuri bácsi elmondása szerint a diólevél teáját, főzetét régen kívül és belül is használták például emésztési panaszokra, polipok eltávolítására, fekélyes lábra, sebre, de még szembetegségekre is. Sőt, a levél mellett a dióburkot, a dióbelet és a dióolajat is alkalmazták gyógyászati és szépészeti céllal. A dió a népi szimbolikában – nem véletlenül – az agyat jelképezi: az agyhoz hasonlóan redőzött dióbél két féltekéjét úgy veszi körbe a dióhéj, mint az agyat a koponya, ezen analógia alapján a dióbél fogyasztását az agyi működés karban tartására is javasolják. A kutatások szerint napi 30 gramm dióbél elfogyasztásával bevihetjük a szervezet számára szükséges esszenciális zsírsavakat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.
Fehér fagyöngy: a mágikus vérnyomáscsökkentő
„Ezen a növényen semmi se normális!” – mondta Karl von Tubeuf, német erdőkutató, nem véletlenül. A madarak csőréből vagy épp ürülékéből (ezt a genezist támasztja alá az angol „mistletoe” kifejezés is: mistal=trágya, tan=faág) a faágakra pottyanva gyökeret eresztő élősködő, a puha szövetű gazdafa nedveiből éldegél és hajt leveles szárat. Levelei júliusig keresik helyüket, majd felveszik a jellegzetes gömb alakot, népies nevén a gyöngybuckót. Különös életmódja miatt évszázadok óta figyelem övezi, s mivel az ég és a föld között terem, hatását ősidők óta mágikusnak tartják.
Bogyója mérgező, ám a leveles szárából készült főzetét már Hippokratész is használta lépfene ellen, a középkorban pedig epilepsziát kezeltek vele, később Kneipp vérzéscsillapításra, görcsoldónak, magas vérnyomás ellen javallotta a használatát.
A kelta papok, a druidák szent növényként tisztelték, erre bizonyíték a szertartásszerű begyűjtése is: a fagyöngyöt a téli napforduló időszakában kellett leszedni méghozzá arany sarlóval, egy lábon állva, félig becsukott szemmel, egy mozdulattal levágva. A skandinávok is csodás hatással ruházták fel. Frigg, a házasság istennője állítólag parancsba adta, hogy mindenkinek, aki átmegy a fagyöngy alatt, csókot kell kapnia, így lett a fagyöngy a szerelem és a béke szimbóluma. A fagyöngy alatti csókolózás újkori szokása már angolszász területről került hozzánk. Ha szerelmet nem is biztosan hoz, annyi bizonyos, hogy a fehér fagyöngy leveles hajtásának langyos vízben áztatott kivonatát vagy alkoholos tinktúráját a népi gyógyászat már régóta használja vérnyomáscsökkentésre és szív-érrendszeri panaszokra. Gyuri bácsi magas vérnyomásra, érelmeszesedésre napi egy csésze fagyöngy teát ajánl, reggel, éhgyomorra fogyasztva, míg ingadozó vérnyomásra hetente 2-3-szor. Szívbetegeknek a szívműködés normalizálására szintén hetente 1-3-szor egy csészével javasolt fagyöngyteát inni, lefekvés előtt.
Újabban a benne lévő viszkotoxinok immunerősítő, rákellenes hatását is vizsgálják. Az Európai Unió területén is forgalomban vannak engedélyezett fagyöngy-alapú gyógyszerek, amelyeket daganatos betegségek kiegészítő terápiájaként alkalmaznak.
Fenyő, a karácsonyi náthaűző
A fenyőfa gyógyászati múltja sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint karácsonyi karrierje, hiszen a karácsonyfa állítása csak a 19. század második felében terjedt el idehaza. Egy magyar monda szerint, amikor Jézus üldözői elől el akart bújni, a dúslombú fák félelmükben megtagadták tőle a védelmet, a fenyő azonban elrejtette az ellenségei szeme elől. Az Úr ezután megáldotta ezt a fát, azóta a fenyőfa örökzöld. Az ősi népek tudták, hogy az áldott tűlevél nemcsak gyantát tartalmaz, hanem ásványi anyagokat és jelentős mennyiségű illóolajokat is, sőt! A tűlevél több C-vitamint tartalmaz, mint a citrom vagy a narancs! Az erdei fenyő tűleveleit, rügyeit és kérgét a népgyógyászat ősidők óta alkalmazza világszerte. A kéreg aktív összetevője, a piknogenol az egyik leghatékonyabb természetes antioxidáns, míg a fiatal tűlevelek főzetét, valamint a zsenge fenyőrügyből készült szirupot légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén használjuk.
Ha karácsonyfaállítás során levágnak néhány ágat, ki ne dobják! Mossák meg az ágat, vágják apróbb darabokra, tegyék egy lábasba, öntsék fel vízzel, és főzzék lefedve, gyenge lángon 20 percig. A sűrű főzetet szűrjék le és adják a fürdővízhez. A fenyőfürdő tisztítja a légutakat, emellett jó szolgálatot tehet köszvény, krónikus reuma, ízületi -, és izomfájdalmak esetén is.
