7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKarácsony Gergely bejelentette: Budapest beperli a kormányt

Karácsony Gergely bejelentette: Budapest beperli a kormányt

„Ez így nem mehet tovább” – írja közösségi oldalán a főpolgármester.

Budapest főpolgármestere bejelentést tett. Facebookon közzétett bejegyzésében ezt írja:

„Ha Budapest biztonságos működése, a budapestiek érdeke szembekerül a törvényben rögzített kormányzati sarcolással, akkor én mindig, minden körülmények között Budapestet és a budapestieket választom. A válságot takarékos és okos lépésekkel kezeljük, de ami mára Budapest biztonságos működését veszélyezteti, az a kormányzati sarcpolitika.”

A szolidaritási adónak nevezett adó verte ki nála a biztosítékot. Mint írja, fideszes elődje, Tarlós István idején évi ötmilliárd forintot fizetett ezen a jogcímen Budapest, most 58 milliárd terheli ezen a jogcímen a fővárosi költségvetést.

„Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap.

A kormányzati támogatás, beleértve a közösségi közlekedésnek adott támogatást is, mintegy 33 milliárd, ezzel szemben a kormányzati sarc idén 58 milliárd”

– áll a posztban. Majd megállapítja, hogy Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva.

„Márpedig ez így nem mehet tovább” – írja.

A legfrissebb hírek itt!

Eddig vártak, érveltek, tárgyaltak, de most már nem várnak tovább: „Most ütemet és hangsúlyt váltunk. Beszüntetjük a kormány finanszírozását. Nem másért, csakis Budapestért.”

Hogy ez pontosan mit jelent?

Az adónemnek azt a részét, amit törvényesnek gondolnak, befizetik, az általuk vitatott részt viszont „nem tudjuk és nem is akarjuk befizetni”. Karácsony Gergely az MTI kérdésére úgy válaszolt az újságíróknak tett bejelentésén, hogy

az 58 milliárd forintból 33 milliárdot fizetnek meg.

Ez a jogi álláspontjuk – fűzte hozzá a főpolgármester.

Az Mfor összesítése szerint a főpolgármester bejelentései alapján:

  • a fővárosi cégek működése kapcsán 15 milliárd forint működési kiadást 2023 utolsó negyedévére ütemeznek át
  • a Budapesti Közlekedési Központ 24 milliárd forint értékű éven belüli hitelt vesz fel a jelenlegi, magas kamat mellett, ezt szeptemberben tudják visszafizetni,
  • a fejlesztéseket úgy ütemezik át, hogy azok kifizetése is az év utolsó negyedévében történik majd meg – ez érintheti adott esetben a Lánchíd-beruházást is,
  • az energiamegtakarítási programot fenntartják,
  • „bevasalják a kormányon a jogszabály szerint járó kintlévőségeket”,
  • rezsitámogatást kérnek a fővárosnak, ennek érdekében a főpolgármester már korábban is tárgyalt az illetékesekkel,
  • a Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintos kormányzati támogatásról korábban döntött a kabinet, ezt az összeget kérik,
  • az uniós támogatással megvalósult trolibuszbeszerzések 11 milliárd forintját a főváros előfinanszírozta, ennek kifizetését is kérik a kormánytól,
  • a kormánynak továbbá hozzá kell járulnia a főváros 16,6 milliárdos fejlesztési hitelcsomagjának felvételéhez,
  • a NAV-nál az adó- és járulékbefizetések felfüggesztését, átütemezését kezdeményezik a törvényes rendnek megfelelően, mert nem tudják ezeket kifizetni,
  • bíróságon, közigazgatási perrel támadják meg a szolidaritási adó – Karácsony szavaival: Budapest-adó – összegét, úgy vélik, a kormány 25 milliárd forint adóbevételt alaptörvény-ellenesen akar elvonni.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: most azt kell megoldaniuk, hogy az iparűzési adó befizetéséig tudják működtetni a várost, tehát a problémáik egy részét szeptember utánra szeretnék elnapolni.

Arról is beszélt, a kormány politikáját Budapest-ellenesnek titulálva, hogy a főváros 2018-ban 5 milliárd forint szolidaritási adót fizetett, az idén ennek a „sarcnak” az összege 58 milliárd, továbbá 2018-ban a főváros és a központi költségvetés viszonyában a kormány finanszírozta a fővárost. A költségvetésből 20 milliárdot kapott Budapest, ez a szám 2023-ban mínusz 25 milliárd – jelentette ki, úgy fogalmazva: „ami Tarlósnak plusz 20 milliárd, az Karácsonynak mínusz 25”.

A legfrissebb hírek itt!

Karácsony Gergely főpolgármester úgy próbál a maga által teremtett gazdasági helyzetből kilábalni, hogy a saját feladatait másokkal akarja elvégeztetni – jelentette ki a fentiekre reagálva a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Wintermantel Zsolt szerint az nem városmenedzselés, hogy Karácsony Gergely nem akar eleget tenni az adókötelezettségeknek, plusz még hitelt is felvesz.

Ő is sorolt számokat: Tarlós István korábbi főpolgármester 214,5 milliárd forint tartalékkal adta át a város vezetését. Továbbá a Karácsony-féle városvezetés alatt több mint 200 milliárd forinttal több iparűzési adó folyt be a főváros kasszájába, mint Tarlós István utolsó négy évében – fűzte hozzá. Ez az összeg Tarlós esetében 566,3 milliárd forint volt, Karácsonynál pedig 766,9 milliárd. Vagyis Karácsony több mint 400 milliárd forint pluszforrással gazdálkodhatott – jegyezte meg Wintermantel Zsolt, azzal vádolva a főpolgármestert, hogy meg akar felelni Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek és nem Budapest jólétéért cselekszik.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work