Hirmagazin
Image default
FőhírekKarácsony

Karácsony, amikor a csend beszél helyettünk ..

Karácsony idején megáll egy kicsit a világ, lelassulnak a napok, csendesebbé válnak a gondolatok, és olyan dolgok kerülnek előtérbe, amelyekre az év nagy részében kevesebb idő jut.

Ilyenkor nem a rohanás, nem a zaj, nem a teljesítmény számít, hanem az egymásra figyelés, a kimondott és kimondatlan szavak ereje, a közösen megélt pillanatok értéke.

A karácsony emlékeztet arra, hogy a valódi ajándék nem a fa alatt lapul, hanem a szívben születik meg: egy őszinte ölelésben, egy megbocsátó gesztusban, egy rég halogatott beszélgetésben, vagy egyszerűen abban, hogy jelen vagyunk egymás életében.

Ez az ünnep azoké is, akik csendben dolgoznak másokért, akik egész évben segítenek, védenek, gyógyítanak, szolgálnak, tanítanak, nevelnek, igazgatnak, döntéseket hoznak, igazságot szolgáltatnak, életet mentenek, tüzet oltanak, bajban helytállnak, rendet tartanak, ügyeinket intézik, ellátást biztosítanak, kiszolgálnak, gondoskodnak rólunk, és csendben, sokszor észrevétlenül dolgoznak azért, hogy a mindennapok biztonságban és rendben teljenek., és talán most először engedhetik meg maguknak, hogy megálljanak egy pillanatra.

Karácsonykor újra megtanuljuk, hogy a hit, a remény és a szeretet nem hangos szavakban él, hanem tettekben, figyelemben és egymás tiszteletében.

A Hirmagazin szerkesztősége ezúton kíván minden kedves olvasójának és szeretteiknek áldott, meghitt, békés karácsonyi ünnepeket!

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek