Karácsony, a legnagyobb keresztény ünnep!
A karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnep, teológiailag a húsvét ünnepe után, amellyel Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Minden évben december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének.
Talán azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt, vagy azért, mert ekkor van a téli napforduló a Föld északi féltekéjén, illetve a korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász- és Sol Invictus-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.
Annak ellenére, hogy a tradicionális karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, sok nem-keresztény ember is ünnepli világszerte az emberi szeretet ünnepeként. A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ebéd és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például karácsonyfa állítás, karácsonyi égők, színes üveggömbök, girlandok, szaloncukor, fagyöngyök és krisztustövisek elhelyezése, díszítése.
A karácsony szó a jelenleg leginkább elfogadott teória szerint a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba, valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Macedón nyelvjárásokban a kracsun kifejezetten karácsonyt jelent.
A kracsun szó az (át)lép jelentésű korcs- igei tőre vezethető vissza, a szó jelentése pedig a lépő, átlépő értelemtől a fordulónap, napforduló felé fejlődve jutott el mai tartalmáig.
Egy másik elmélet − mely a hangváltozások (szláv palatalizációk, nyílthangúsodás) törvényei alapján kutatta a szó etimológiáját − az óegyházi szláv az albán nyelv karcun szavát vette át, melynek eredeti jelentése rönk, tuskó, utalva a téli napfordulókor tartott máglyarakás pogány népszokására.
Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnepet takar: nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január 1-je, újév napja.
A karácsony története
A mai karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már a keresztény vallás elterjedése előtt is léteztek, például ilyen volt a Római Birodalom téli napfordulóhoz közeli állami ünnepe, a szaturnália ünnepség. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A Saturnalia december 17–23. között volt, azaz épp időben ért véget ahhoz, hogy a december 25-én bekövetkező napfordulón a szoláris istenek emléknapját megtarthassák.
A feldíszített karácsonyfa a karácsony ünnepének egyik szimbóluma. Karácsonyfa-állításra először a 16. században, a Német-római Birodalomban került sor.
A régi ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették. A római császárkorban december 25-én a szoláris jellegű Mithrász és Sol Invictus ünnepét tartották, amelyen kötelező volt részt venni. A keresztények számára az jelentette a kiutat ebből, hogy ezen a napon Mithrász helyett Jézus születésnapját ünnepelték.
Miután a kereszténység államvallássá vált, hamarosan hivatalos ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án epifánia (Epiphaneia) néven vízkereszt ünnepén. Karácsony ünnepe 325-ben került át december 25-re, az első nikaiai zsinat döntése alapján.
Ezen a zsinaton fogadták el a Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanumot, ami a kereszténység legfontosabb hitvallásává vált. I. Constantinus római császár kiadta a milánói ediktumot és ezek a fontos lépések a kereszténység elterjedését és államvallássá válását segítették.
„ …a keresztényeknek nemcsak azok a helyek voltak birtokukban, ahol össze szoktak gyülekezni, hanem más helyek tulajdonosaiként is ismeretesek, melyek nem egyenként voltak az övék, hanem testületileg, vagyis a keresztények testületéé voltak, parancsold meg, hogy mindezeket annak a törvénynek az alapján, melyről az előbb beszéltünk, minden tiltakozás nélkül, teljesen adják vissza a keresztényeknek, vagyis testületüknek és mindegyik gyülekezetüknek. Természetesen érvényes az előbbi megjegyzés, hogy azok, akik ezeket a helyeket térítés nélkül visszaadják, amint mondtuk, jóakaratunktól reméljék kárpótlásukat. – Mindezek folyamán a legbuzgóbban kell eljárnod a keresztények említett testületével szemben, hogy amit megparancsoltunk, a leggyorsabban végre legyen hajtva, és hogy ebben is gondoskodjon jóakaratunk a közös és általános nyugalomról.… ” – Az Edictum mediolanense szövege (részlet)
A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül.
„Valamennyien pedig befogadák őt, hatalmat ada nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, kik az ő nevében hisznek, kik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfiú akaratából, hanem az Istentől születtek. És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék; és láttuk az ő dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal”– Jn 1,12:14
Jézus születésének történetével új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek („háromkirályok”) indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.
1647-ben a fanatikus és puritán „vasbordájúak” vezére Oliver Cromwell minden karácsonyi ünnepséget betiltott és illegálissá nyilváníttatott, mivel erkölcstelennek tartotta a mulatságot a szentnek tartott napon. Angliában a tiltást csak 1660-ban, Cromwell halála után oldották fel.
A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve.
Magyarországon a szocializmus idején az állami hatalom törekedett az ünnep hangsúlytalanná tételére, vallási tartalmának eltörlésére. Ennek érdekében a hagyományos ünneplés lehetőségeit – különösen az 1950-es években – nehezítették (többek között karácsony másnapjának munkanappá minősítésével, a karácsony előtti bérszámfejtés megtiltásával, az éjféli miséken részt vevők besúgásával), illetve az embereket változatos programkínálattal próbálták elterelni a karácsony megünneplésétől. A hivatalos nyelvezet fenyőünneppé nevezte át (ezen a néven egészen a rendszerváltásig rendeztek ünnepséget az Országházban), de ekkor nevezték át advent harmadik és negyedik vasárnapját is ezüst-, illetve aranyvasárnapra. A hagyomány szerint ajándékhozó Jézuska (illetve a Mikulás) helyett pedig a Télapó figuráját próbálták elterjeszteni. Az 1960-as évek közepétől az ünnepek kezelése az ideológiai síkról fokozatosan kereskedelmi kérdéssé alakult át.
Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely azonban családonként más-más jelentést hordoz.
Jézus születésének időpontja
A kutatók többsége egyetért abban, hogy december 25-e nem Jézus születésének időpontja. A korai keresztények nem ünnepelték Jézus születését, és nem is próbálták meghatározni az időpontját; az ünneplés legkorábbi ismert példája Egyiptom, ahol Jézus születését tavaszra tették. Számtalan más időpont is használatos volt.
A 4. századtól előbb január 6., majd december 25. vált elterjedtté, mint Jézus születésének hivatalosan elfogadott időpontja. Az örmény katolikus egyház hívei ma is január 6-át ünneplik, míg a többi egyház elfogadta a december 25-ei dátumot. I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította a Megváltó születésnapjává, de előtte a vitatkozó teológusok az év szinte minden napját megnevezték Jézus születésének dátumaként.
A december 25-ei időpont eredetéről számos teória van; egyikük sem általánosan elfogadott.
A téli napforduló környéke a legtöbb vallásban és kultúrában fontos időpont volt. Kezdetben a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt; később erre az időpontra esett Ozirisz, Iuppiter, Pluto és Nimród ünnepe, a germán Yule és a római Saturnalia. A keresztény ünnep magába olvasztotta a korábbi pogány ünnepeket (erre még ma is számos népszokás emlékeztet); egyes elképzelések szerint az időpontot is átvette.
Különösen fontos ilyen szempontból a Mithrász vallás, ami sokáig a kereszténység fő vetélytársa volt. Mithrászt a Nappal hozták kapcsolatba, és születését december 25-én ünnepelték; egyes feltételezések szerint Jézus alakját jelentős részben róla mintázták.
Más feltételezések szerint a korai keresztények Jézus születését Nagypéntek időpontjából próbálták kiszámítani, arra alapozva, hogy az ótestamentumi próféták halála a zsidó vallás szerint rendszerint az év ugyanazon napjára esett, mint születésük vagy fogantatásuk. Jézus halálának időpontja nem szerepel az evangéliumokban; amikor megpróbálták kiszámítani, március 25-ére vagy április 6-ára jutottak. Ezt az időpontot Jézus fogantatásával azonosították, és kilenc hónapot hozzáadva december 25-ét, illetve január 6-át kaptak.
A hagyomány szerint Jézus a Hanuka idején született, ami a héber naptár szerint kiszlév 25-étől tévét 2-áig vagy 3-áig tart. Kiszlévet általában decemberrel azonosították. Azonban ha elfogadjuk Jézus születésére a legvalószínűbbnek tartott i. e. 5 dátumot, akkor kiszlév 25. november 25-ére esik.
Egyes keresztények úgy hitték, hogy Gábriel arkangyal megjelenése Zakariás előtt, amikor közölte vele, hogy Keresztelő János apja lesz, jom kippur idejére esett. Ez azon a (Lukács evangéliumának 1. fejezetében szereplő történetből fakadó) hiten alapult, hogy Zakariás főpap volt, és az angyal akkor jelent meg neki, amikor a Szentek Szentjébe ment (a jeruzsálemi Szentély ezen termébe csak a főpap és csak évente egyszer, jom kippur alkalmával léphetett be). Eszerint János fogantatása valamikor szeptember végén, és a születése június végén történhetett (a hagyomány a dátumot június 24-ére teszi). Az evangéliumok szerint az angyal hat hónappal János fogantatása (Lukács 1,36-37) után jelent meg Szűz Máriának (a hagyomány szerint március 25-én). Innen kilenc hónapot számolva december 25. adódik.
Dave Reneke és ausztrál csillagász kollégái egy számítógépes programmal arra jutottak, hogy olyan objektum, ami megfelelne a Bibliában említett csillagnak, ami a napkeleti bölcseket elvezette Jézushoz, valójában nem karácsonykor, hanem nyáron volt megfigyelhető Betlehem éjszakai égboltján: a Vénusz és a Jupiter került látszólag olyan közel egymáshoz, hogy a fényük összeolvadt, és egy látványos, nagyméretű csillagnak tűnhetett a Földről. Jézus születésének időpontját ennek nyomán június 17-ére teszik.
Forrás és képek: wikipedia, Hirmagazin.eu
További képek: Rlevente, jojojoe, Hugo van der Goes, Hello world, Malene Thyssen