A ceremónián az Akadémia 23 kategóriában díjazza a filmeket és alkotóikat. A filmvilág legjobban várt eseményének házigazdája az amerikai televíziós műsorvezető, humorista, producer és író, Conan O’Brien lesz.
Kapcsolódó:
Így dolgozta fel Demi Moore, hogy nem nyert Oscart
A lánya mutatta meg, hogy Demi Moore mit csinált az Oscar-gála után.
Mint írtuk, Demi Moore nem kapta meg a várva várt Oscar-díjat A szerért, helyette az Anorában látott Mikey Madison lett idén a legjobb színésznő.
Demi Moore a gála után ételbe fojthatta a bánatát, Bruce Willisszel közös lányainak egyike, Tallulah Willis legalábbis arról posztolt az Instagramon, hogy az édesanyja köntösben ücsörgött két nagy tál sült krumpli felett. „Az ÉN győztesem” – írta a képhez.
Kapcsolódó:
Goldie Hawn megdöbbentő kijelentés tett az Oscar-gálán: Teljesen vak vagyok
A színésznő adta át a 2025-ös Oscar-gála egyik díját, azonban a színpadon kellemetlen jelenetben volt része. Kiderült, hogy nem tudja felolvasni a szövegét, ugyanis szürkehályog van a szemén.
A 97. Oscar-gála sem maradt el drámai pillanatok nélkül. Idén Goldie Hawn és Andrew Garfield adták át a Legjobb animációs filmnek járó díjat, azonban a színésznő felkonferáló beszéde igencsak drámaira sikerült. A ma már 79 éves Goldie Hawn egy ponton túl már képtelen volt felolvasni a beszédét, ugyanis kiderült, hogy súlyos egészségügyi problémája van.
„Szerencsés vagyok, hogy filmeket készíthettem, és közben megnevettettem az embereket. Addig is…Ezt nem tudom elolvasni…
Teljesen vak vagyok, vagyis szürkehályogom van
– vallotta be.
Andrew Garfield azonban kisegítette a színésznőt és köszönetet mondott neki, ami után többen is elérzékenyültek.
Van a világon valaki, aki a legtöbb örömet és vigaszt nyújtotta, mikor édesanyámat elvesztettem hasnyálmirigyrákban. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen most egy színpadon állhatok mellette. Ez a személy Goldie Hawn. Számos alkalommal nevettetél meg minket és azt éreztetted velünk, hogy minden rendben van a világgal
– fejtette ki a férfi, akinek a vallomása után Goldie Hawn könnyekben tört ki. Később kiderült, hogy a színésznő csak viccelt, és semmilyen komolyabb problémája nincs a szemével – írja a Daily Mail.

