Elszabadult a pokol Párizsban, tömegverekedéssé fajult az olimpia, a szurkolók kizárást követelnek!

Káoszba fulladt a Belgium és Kína részvételével zajló olimpiai gyeplabda-elődöntő – a szurkolók kizárást követelnek.

Káoszba fulladt a Belgium és Kína részvételével zajló olimpiai gyeplabda-elődöntő Fotó: Aijaz Rahi

Az egész azzal kezdődött, hogy a kínai Fan Yunxia beleütötte a labdát a belga Delphine-Daphne Marienbe egy szabad találat után. A sportoló azonnal a pályára esett a fájdalomtól, miközben csapattársai dühösen a kínai játékos felé rohantak. A belga Judith Vandermeirin meglökte Yunxiát – ennek eredményeként sárga lapot és 10 perces killítást kapott. A mérkőzésvezetőkhöz fordulva teljesen kiakadt. 

Megvédem a csapattársam. Ezt nem teheted

– ordította a mérkőzésvezetőknek a belga, aztán elfordult.

A történtek arra késztették a szurkolókat, hogy vitába szálljanak egymással. 

Ha ez egy sárgát érő lökés volt, akkor hogyan nem piros, ha valaki szándékosan megüt a labdával egy másik játékost a sípszó után?

– idézi az egyik nézőt a DailyStar. Egy másik úgy fogalmazott: 

Hogy van az, hogy nem komolyabb egy kis lökdösésnél az, ha valaki megüti a labdával a másikat.

Egy harmadik szurkoló szerint „Kínát emiatt diszkvalifikálni kellene!”

Kína egyébként büntetőpárbajban győzött – ami azt jelenti, hogy Hollandiával mérkőzik meg péntek este az aranyéremért. Belgium pedig Argentína ellen küzd majd a bronzért.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMinden magyar éremesélyes – a vasárnapi program
KövetkezőHalálos közlekedési baleset történt Vép és Szombathely között péntek délután, ismert személy hunyt el..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza