Nyolcvan éve, 1941. szeptember 8-án záródott be a német ostromgyűrű a Szovjetunió második legnagyobb városa, Leningrád (ma Szentpétervár) körül.
A kereken 872 napig tartó véres harcokkal tarkított blokád, a leningrádi csata volt a világtörténelem legpusztítóbb városostroma, amelynek mértéktartó becslések szerint is legkevesebb másfélmillió ember, nagyobb részt civil esett az áldozatául.
Noha a Szovjetunió ellen indított Barbarossa hadművelet 1941 nyári nagy katlancsatái idején, amikor a Vörös Hadsereg az összeomlás szélére került, lett volna lehetőség Leningrád menetből való elfoglalására, de a náci diktátor, Adolf Hitler megtiltotta a város bevételét, mert kiéheztetéssel akarta elpusztítani a „bolsevizmus fészkének” lakóit.
„Szovjet-Oroszország veresége után nem fűződik érdek ennek a nagyvárosi központnak a fennmaradásához…”
(Adolf Hitler, Leningrád elpusztításáról)
Megállíthatatlanul dübörög a német hadigépezet Lenin városa felé
1941. június 22-én a náci Németország az 1939. augusztus 23-án aláírt német-szovjet megnemtámadási szerződést felrúgva, hadüzenet nélkül hatalmas erejű offenzívát indított a Szovjetunió ellen. Sztálint és a Vörös Hadsereget teljesen váratlanul érte a német támadás, noha a szovjet diktátor több figyelmeztetést is kapott korábban a németek készülődéséről.
1941 májusában Richard Sorge, a tokiói német nagykövetségre beépült szovjet mesterkém még a Barbarossa hadművelet kezdőnapjáról is értesítette a Kremlt, de Sztálin ugyanúgy nem hitt saját hírszerzőjének, mint ahogy az angol titkosszolgálat jelentéseinek sem, amelyeket személyesen
Winston Churchill, a brit háborús kabinet miniszterelnöke küldött el a Kreml teljhatalmú urának. A Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó csaknem háromezer kilométer széles arcvonalon három német hadseregcsoport 162 hadosztálya tört be az ország területére.
A VÖRÖS HADSEREGET FELKÉSZÜLETLENÜL ÉRTE A WEHRMACHT PÖRÖLYCSAPÁSSZERŰ OFFENZÍVÁJA.
A Luftwaffe már a támadás első napján megszerezte az abszolút légi fölényt, a három német hadseregcsoport gépesített és páncélos magasabb egységei pedig egész szovjet seregtesteket kerítettek be a világtörténelem legnagyobb katlancsatáiban.
Északon Wilhelm Ritter von Leeb vezértábornagy Észak-hadseregcsoportja a Balti-tenger mentén tört előre keleti irányba, Leningrád elfoglalásának végső stratégiai céljával. Von Leeb vezértábornagy azt tervezte, hogy menetből fogja bevenni Leningrádot, a „bolsevizmus fészkét.”
A NÉMET MARSALLNAK MEG IS LETT VOLNA A VÁROS ELFOGLALÁSÁHOZ SZÜKSÉGES EREJE,
mivel hadseregcsoportja a 16. és 18. hadseregek tizennyolc gyalogoshadosztályából, valamint Erich Hoepner vezérezredes 4. páncélos-csoportjának nyolc további motorizált illetve páncéloshadosztályából állt, amihez később még további csapaterősítések érkeztek.
Az első hetek lendületes előretörése után úgy látszott, hogy augusztus végére a hadseregcsoport teljesíteni fogja a reá szabott stratégiai célt, és horogkeresztes zászló fog lobogni Leningrád felett.
Hitler Leningrád elpusztítására ad parancsot
Von Leeb hadseregcsoportja 1941. augusztus végére áttörte a Leningrád előtti fő szovjet védelmi vonalat, ahol Sztálin bizalmasa és régi harcostársa, Kliment Vorosilov marsall irányította ekkor a védekezést. Szeptember elején az Észak-hadseregcsoport alakulatai már csak alig tíz kilométerre álltak a város határától, miközben Karélia irányából Karl Gustav von Mannerheim marsall finn hadserege készült bezárni a gyűrűt Leningrád körül.
Hitler elhatározása azonban felborította a város menetből való elfoglalásának tervét, mert a Führer az eredetileg szabott célkitűzést megváltoztatva,
MÁR NEM LENINGRÁD, HANEM UKRAJNA ELFOGLALÁSÁT, ILLETVE KIJEV BEVÉTELÉT TETTE MEG ELSŐDLEGES PRIORITÁSNAK.
Hitler emiatt elvette és délre vezényelte Von Leeb 4. páncélos-csoportját. Az ily módon meggyengített Ritter von Leeb vezértábornagy pedig azt az utasítást kapta Adolf Hitlertől, hogy a város elfoglalása helyett vonjon blokádot Leningrád körül, és kiéheztetéssel kényszerítse térdre a szimbolikus jelentőségű szovjet nagyvárost.
” … A város körbezárása után vissza kell utasítani a kéréseket a feladásról való tárgyalásra, mivel a lakosság áthelyezése és élelmezése nem lehet a mi dolgunk. A létünkért folytatott harcban nem lehet az érdekünk, hogy fenntartsuk ennek a nagyon nagy városi lakosságnak akár a töredékét is” – indokolta a blokád őrült szükségességét Hitler Von Leeb marsallhoz intézett üzenetében, amellyel gyakorlatilag halálra ítélte Leningrád lakosságát .
A Führer azt tervezte, hogy földig romboltatja a nagy múltú várost, az attól északra fekvő területeket pedig átadja Finnországnak, és ezt a szándékát az 1941. november 27-én Witting finn külügyminiszter számára írt levelében is megerősítette.
Az életet jelentette Leningrád számára a „halál útja”
Az ostromgyűrű 1941. szeptember 8-án záródott be végleg Leningrád körül. Szeptember 19-én a Luftwaffe brutális erejű bombatámadást intézett a város ellen, amelyet ráadásul folyamatosan lőtt a német nehéztüzérség. A szőnyegbombázás elpusztította a város legnagyobb élelmiszerraktárát, és helyrehozhatatlan károkat okozott a közművekben is.
A városban rekedt lakosság élelmezésére fennmaradt készletek hetek alatt kimerültek, és ahogy októbertől beköszöntött a fagyos évszak, a közműszolgáltatás összeomlása miatt szembe kellett nézni a farkasordítóan hideg orosz tél következményeivel is.
AZ 1941/42-ES TÉL MÉG OROSZORSZÁGI VISZONYLATBAN IS NAGYON KEMÉNYNEK SZÁMÍTOTT.
Fűtés hiányában tömegesen fagytak halálra az éhezéstől legyengült emberek, a vízvezetékek pedig elfagytak. Az élelmiszer fejadagok 1941 decemberére már az életben maradáshoz szükséges minimum alá csökkentek, egy személy csupán 12,5 dekagramm fűrészporból sütött kenyérre volt jogosult.
Novemberben 11 ezer, decemberben 53 ezer, 1942 első hónapjában pedig már 100 ezer ember halt meg a kegyetlen körülmények miatt.
A KATASZTROFÁLIS ÉHÍNSÉG MIATT – BORZALMAS LEÍRNI – A KANNIBALIZMUS IS ELŐFORDULT A VÁROSBAN, TÚLÉLŐK VISSZAEMLÉKEZÉSE SZERINT.
A mínusz harminc fok feletti hidegben a holttesteket csomagolópapírba csavarva az utcákon hagyták, mert nem volt elegendő koporsó, és senki sem rendelkezett elég erővel ahhoz, hogy a fagyos földbe kaparják el a halott embereket.
Egyetlenegy rendkívül vékony köldökzsinór tartotta csak fenn az összeköttetést a külvilággal, amely a befagyott Ladoga-tó jegén valamint azon a tó és a város közötti keskeny folyosón át vezetett, amit nem szálltak meg a német-finn erők.
AZ „ÉLET ÚTJA” ELNEVEZÉST KAPOTT FOLYOSÓT CSAK RENDKÍVÜLI ÁLDOZATOK ÁRÁN TUDTÁK NYITVA TARTANI,
mert e nélkül elveszett volna Leningrád. Ez az útvonal az állandó német bomba és tüzérségi támadások miatt rendkívül veszélyesnek számított.
A téli hónapokban olyan sokan vesztek oda, hogy a katonák emiatt csak a „halál útjaként” emlegették a folyosót. Amikor 1941 decemberében a Vörös Hadseregnek sikerült visszafoglalnia egy város közeli vasúti csomópontot, mintegy harmadára csökkent az egyébként 380 kilométer hosszú utánpótlási útvonal.
Borzalmas volt a 872 napos ostrom mérlege
A városon belül csak 1942 tavaszára normalizálódott némileg a helyzet, amikor ismét sikerült működésbe helyezni néhány üzemet és közművet. Annak ellenére, hogy a sztálingrádi vereség után elkezdődött a náci hadsereg lassú visszavonulása, a leningrádi frontvonal sokáig ugyanott maradt, mint ahol 1941. októberében húzódott.
A szárazföldi blokádot 1943. január 18-án sikerült végleg feltörni, ekkor a városban harcoló és a német állásokat kívülről támadó szovjet erők összetalálkozva, egy 8-10 kilométer széles folyosót létesítettek Leningrád valamint a német ostromgyűrűt támadó szovjet csapatok, továbbá a már felszabadított területek között. A közel hárommilliós lakosság az ostrom borzalmai és a megpróbáltatások miatt ekkora már mindössze 800 ezer főre olvadt. A szárazföldi összeköttetés megteremtése után a civil lakosság legnagyobb részét evakuálták a még mindig ostrom alatt álló Leningrádból.
Leningrád csak 1944. január 27-én szabadult fel végleg a német blokád alól. 1944 januárjában a Wehrmacht leharcolt, súlyos veszteségeket elszenvedett alakulataival szemben az ekkorra már jelentős technikai és létszámfölénybe került a Vörös Hadsereg átfogó offenzívát indított, és a németeket a balti államok területére szorította vissza.
A 872 NAPIG TARTÓ OSTROMNAK RENDKÍVÜL SÚLYOS VOLT A MÉRLEGE.
Legalább másfél millió ember pusztult el a leningrádi csatában, és ez az áldozati szám több, mint például az Amerikai Egyesült Államok második világháborús összes embervesztesége.
A város világhírű történelmi műemlékei is súlyosan megsínylették az ostrom viszontagságait. A német alakulatok Hitler barbár, Leningrád elpusztítására kiadott parancsának szellemében
A VÁROS HATÁRÁBAN FEKVŐ EGYKORI CÁRI PALOTÁKAT FELROBBANTOTTÁK,
az épületekben őrzött páratlan értékű műkincseket pedig elrabolták. A blokád egykori frontvonalán napjainkra parkok és emlékhelyek gyűrűjét alakították ki a ma már ismét Szentpétervár nevet viselő város körül, aminek a Győzelem terén álló 48 méteres obeliszk a szimbolikus középpontja , ami az egykori Leningrád szenvedéseire emlékezteti az utókort.
origo
