-1.8 C
Budapest
2023. január. 29. vasárnap

Kálomista: Eljön az idő, amikor hátra kell lépni

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Kálomista Gábor december 1-jei hatállyal lemond a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának elnöki posztjáról: a mintegy hat, a klub élén töltött esztendő során a Veszprém a legszűkebb világelitbe emelkedett – az elnök sikertörténete most véget ért, de mint azt a távozó sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, reményei szerint az együttesé folytatódik.

 

Egyszer, másfél éve már majdnem leköszönt, amikor 2016. május 29-én a Veszprém Kölnben kilencgólos vezetés után, hetespárbajban veszítette el a lengyel Kielce elleni BL-döntőt, és ezzel talán soha vissza nem térő esélyt szalasztott el. E mostani, második lemondásának mennyi köze van az elsőhöz?

Remélem, lesz még visszatérő lehetősége a csapatnak. Viszont ez egészen más ügy. Tavaly azért ajánlottam fel a lemondásomat, mert volt egy öt évre szóló elképzelésünk arról, hogyan nyerhetjük meg a Bajnokok Ligáját, s ez 4 év, 364 nap, 23 óra 47 percen át működni látszott, de az utolsó 13 perc mindezt meghiúsította. Ekkor gondoltam azt, hogy változásra van szükség, aminek köszönhetően a csapat talán az utolsó lépést is képes lesz megtenni.

Mi történt most?

Megint útelágazáshoz ért a Veszprém. Amikor 2012-ben társelnök lettem, a klub gazdálkodása finoman szólva sem volt XXI. századi. Ezért hat évvel ezelőtt részvénytársaságot hoztunk létre, látható tulajdonossal. Meggyőződésem, hogy egy város, egy közösség nem tud úgy irányítani egy ilyen szintű sportvállalkozást, mint egy tulajdonos, akinek arca van, aki odaáll a csapat mellé. Mostanra elértük, megvalósítottuk a célunkat, olyan tulajdonost találtunk a részvénytársaság élére, aki szilárdan hisz abban, hogy érdemes ide befektetni, nagyon sokat áldoz a klubra.

Természetes, hogy megvannak az elképzelései a jövőről, az irányításról, hozza magával az embereit, ők pedig a saját koncepciójukat. Ami persze sok tekintetben nem az ízlésemnek való, nem feltétlenül és nem mindig értek egyet a döntéseikkel, a módszereikkel, de ezt tudomásul kell venni, el kell fogadni. Most eljött az idő, amikor hátrébb kell lépni, és úgy gondolom, többet segítek azzal, ha távozom, mintha maradnék.

Lemondása bejelentésekor talán korai lenne az elmúlt hat év teljes mérlegét megvonni, de mindenképpen érdemes rögzíteni, honnan hova jutott a Veszprém.

Nagyon nehéz helyzetből indultunk, a megszűnés veszélye is fennállt. Egyszerre kellett a klub jelentős adósságállományát kezelni, tehát a múltat lezárni, és a jövőt, az új csapatot építeni. Egyértelmű célként határoztuk meg, hogy „hófehér” gazdasági vállalkozást hozzunk létre, az addiginál sokkal tisztább, átláthatóbb működéssel, finanszírozási rendszerrel. Csak erről az alapról válhattunk a világ egyik élcsapatává. Ehhez persze olyan szintű játékosok is kellettek, akik erre alkalmasak, és az első, döntő lépés Nagy Laci hazahozatala volt. Mert ő igazi vezéregyéniség, pályán és pályán kívül is köré lehetett szervezni az új csapatot.

Veszprémi szurkolók a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának negyedik fordulójában játszott Telekom Veszprém – THW Kiel mérkőzésen a Veszprém Arénában 2016. október 15-jén; a magyar csapat 21-19-re győzött – képünk illusztráció (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

A klub itthon egyeduralkodóvá vált, a Szeged 2007-es bajnoki győzelme óta a Veszprém tízszer nyerte meg az aranyérmet.

A Szegedet nagyra tartom, nagyon jó csapat. Legutóbb két fantasztikus, izgalmas kupadöntőt játszottunk vele, de tény, itthon évek óta a Veszprém nyert meg mindent, amit csak lehet. Vitathatatlan, hogy kicsit mindig előbbre jártunk, mint a Szeged.

Ennek egyik jeleként, következményeként csupán a Veszprémnek van országos, sőt a határokon is túlnyúló szurkolótábora. Mostantól, exelnökként közéjük tartozik majd?

Harminc éve kötődöm a Veszprémhez, szurkolóként már 1992-ben ott voltam a Milbertshofen elleni győztes KEK-döntőn. A Cozma-gyilkosság tragédiájától a legfelemelőbb sikerekig nagyon sok minden hozott és tartott össze bennünket, ezeket a pillanatokat, emlékeket nyilván nem lehet elfelejteni. Az érzelmi részén túl úgy gondolom, ma a Veszprém kézilabdacsapata a legértékesebb sportmárka Magyarországon, sőt Európa-szerte ismerik, jegyzik, külföldön is alakultak fanklubjai. Tudomásom szerint a BL-döntőt 150 millióan nézték. Létrehoztunk egy értéket, amelyre vigyázni kell, amelyet növelni kell. Nagyon bízom benne, hogy az utódaink ezt ugyanolyan elszántsággal teszik, ahogyan mi tettük.

Az interjút teljes terjedelmében ide kattintva, a Nemzeti Sport honlapjánolvashatja.

Forrás: hirado.hu, nemzetisport.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Helyreállt vasárnap hajnaltól a menetrend a Budapest-Miskolc vonalon

Várhatóan vasárnap hajnaltól már nem kell késésekkel, vonatkimaradásokkal számolni a Budapest-Miskolc vonalon, mivel megjavították a sorompót Rákosliget és...

Hungarians love online games!

Hungarians fell in love with online games during the Covid period and have been playing games ever since. Casino,...

A nagy pénzrablás: videón, ahogy a budapesti tolvajok tömbökké olvasztották a lopott aranyat – videó

Egykilónyi, 14 millió forint értékű aranygranulátumot dolgoztak fel a tolvajok. Aranytömbökké olvasztották a lopott aranygranulátumot a tolvajok, akikkel szemben...

Elő a szelvényekkel! – mutatjuk a hatos lottó nyerőszámait

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 3 (három) 17 (tizenhét) 26 (huszonhat) 40 (negyven) 45 (negyvenöt) Nyeremények: 6 találatos...