A kalocsai hímzés elnevezés alapvetően lapos öltéssel és száröltéssel Kalocsa városában és környékén készült virághímes munkát jelöl.
Története
A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett „kalocsai ütőfá”-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az első világháború után kezd színesedni. A varrógép elterjedésével a 20. században sajátos iparág alakult ki ezen a vidéken: a kalocsai gépi hímzés, amely „riseliős” néven terjedt el. A riseliős hímzés csipkeszerűen áttört felületet ad.
A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus.
Színvilág
Az ó kalocsai hímzések egyszínűek voltak. Eleinte csak tiszta fehér hímzőfonalat használtak az ágynemű, párnavég, asztalnemű díszítésére. Az ágyruhát gyakran fehér lyukhímzéssel varrták ki a korai időkben. Saját használatú holmikra hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is. A régi egyszínű színes hímzések általában kifakult zöldet mutatnak. Ennek oka az volt, hogy nem tudtak színtartó fonalat készíteni, beszerezni a korai időszakban. A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.
A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani:
Hímzett kalocsai napernyő
a bordót a pirossal,
a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával,
a narancssárgát citromsárgával,
a kéket saját sötétebb árnyalatával,
a lilát saját sötétebb árnyalatával és
a zöldet saját sötétebb árnyalatával.
A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni.
A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.
Stílustörés, ha pl. a szomorúpamukos vagy öregmintákat a későbbi időkben kialakult természethű mintákkal együtt úgy alkalmazzák, hogy nem hangolják össze ezeket. A melírozott fonal alkalmazása erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz.
Öltések
Kalocsán és környékén elsősorban vászonra hímeztek pamutfonallal: eleinte lyukhímzéssel, később pedig betöltő laposöltéssel a virágokat, száröltéssel pedig a különböző virágmotívumok, vagy pl. a paprikamotívum szárát, a szőlőmotívum indáját illetve más vonalas díszítményeket. A huroköltés (angol madeira) elterjedése ezen a vidéken összefügg a bérmunkára előállított ágyneműk, asztalneműk készítésével; ezt a technikát az I. világháborúig nem használták a maguknak készített darabokon a hímzőasszonyok.
Ma ismert, a kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák: angol madeira (gádoros), bekötés vagy pókozás, borsólyuk, gépöltés vagy tűzőöltés, huroköltés szélre illetve felületkitöltésre, laposöltés, lyukhímzés, riseliő vagy lábazás, slingelés, száröltés. A riseliő népi neve: pántos. Nevét Richelieu francia államférfiról nyerte.
Kalocsai öltözet
Motívumok
A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben, megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb.
A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük (pl. kalocsai kötény, mellény). A mintavilágban törekszenek a természetábrázolásra. A már felsoroltak mellett kedvelt motívumok voltak: rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is.
A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték.
Alkalmazás
Hímzéssel díszítették az ágyruhákat (díszes lepedőszélek, párnavégek), asztalneműket (abrosz, asztali futó, szalvéta), zsebkendőket. Ezek részei voltak az asszonynak való leányok kelengyéjének is. Szintén kihímezték a női felsőruházat nagy részét: kötényeket, blúzok ingvállait, nyakrészét, mellényeket (pruszlikokat), valamint különböző kendőket (komakendő, fejkendő, keszkenő). A férfiingek kézelőjére, az ujjakra, és a nyakrészre szintén hímzés került.
Forrás: Wikipedia; Kép: Google;
