Home Szabadidő Bulvár Kállay-Saunders ellen fordultak a rajongók!

Kállay-Saunders ellen fordultak a rajongók!

Hiába egye­zett meg a sztár me­nedzs­mentje és az MTVA, to­vábbra sem csil­la­pod­nak a ke­dé­lyek Kál­lay-Sa­un­ders And­rás körül. Most saját ra­jon­gói kér­ték szá­mon a bot­rányba ke­ve­re­dett éne­kest.

Kállay-Saunders ellen fordultak a rajongók!
fotó: MTVA

 

Múlt hét szombat óta egyre nagyobb a káosz Kállay-Saunders Andráskörül. Ahogy arról már többször is beszámoltunk, az énekes először arra hivatkozott, hogy egy technikai baki miatt szúrta el versenydalát A Dal döntőjében. Ám hiába kapott még egy lehetőséget, másodszorra sem találta el a hangnemet.

A fiaskó után az énekes teljesen összetört, a menedzsment az MTVA-t okolta, a műsor szakemberei pedig kikérték maguknak a feltételezést. Az egymásnak ugró feleknek tegnap végül sikerült megegyezniük:közös nyilatkozatban jelentették ki, hogy Saunderst semmilyen technikai hiba nem hátráltatta, ő maga rontotta el a produkcióját.

Azt hittük, ezzel le is zárul az ügy, ám néhány órával később az énekes egy indulatos Facebook-posztban reagált a fejleményekre. Kiderült, ő semmit sem tudott a nyilatkozatról, hiszen nem ment el a megbeszélésre.

Felháborodott bejegyzése mellesleg cseppet sem nyerte el a netezők tetszését. Még rajongói is úgy gondolták, kedvencüknek el kéne ismernie, hogy hibázott.

Nehezen hihető, hogy nem vetted észre, hogy nem hangnemben énekelsz, és hogy akkor nem próbálsz javítani, mint minden énekes ilyen esetben.”

„Azt nem értem, ha tudod mi az igazság, és valóban nem te hibáztál, akkor miért reagálsz minden kommentre?! Szerintem a túl sok magyarázkodás miatt nem vagy hiteles.”

„András, egyértelműen nem a te hibád, mert nem lehet egymás után, következetesen, „hibátlanul” kétszer is MÁS HANGNEMBEN végigénekelni egy nótát.”

Aki nyomás alatt nem tudja előadni azt a dalt 100 embernek, akkor mit csinálna 5000 néző előtt? Én is negyven éve énekelek, de nem fogom senkire, ha elcseszem.”

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el az énekes üzenőfalát, akit állítása szerint egyáltalán nem is érdekel a téma. A sok rosszindulatú megjegyzés mellett persze olyanok is voltak, akik azt tanácsolták neki, hogy lépjen tovább, és felejtse el a félresikerült finálét.

 

forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás