Kalandtúra Törökországban

Nyaralunk, vakációzunk, utazunk, ki erre, ki arra, mi éppen a törököknél jártunk, még mielőtt az ominózus utazási iroda becsődölt. Bár az előszelét mi is éreztük, mégis emlékezetes maradt ez a nyaralás…

Most nem arról írok, mekkora cirkuszt csaptunk, amikor az indulás előtti este tudtuk meg, hogy a szállásunk mégsem a lefoglalt helyen lesz.

Arról sem, hogy a török buszok késve, és hosszas vita (utazási iroda idegenvezetői) után indultak velünk a szállodák felé. Már az sem érdekes, hogy hazafelé motorhiba miatt kellett lecihelődnünk (pár perccel a felszállás előtt) a repülőgépről, és majd egyórás terminálos várakozás után ugyanazzal felszállni. A fák tetejét súroló, döcögős megérkezésről nem is beszélve…

Már nem ez a fontos, hanem amit közben láttunk, amire szívesen emlékezünk.

Először is, all inclusive nyaralásra csak az vállalkozzon, aki ha bármikor a tükör elé áll, akkor is szépnek látja magát. Nem sír a plusz 2-3 kiló miatt, amit a napi „akkor eszel, és annyit, amennyit nem szégyellsz” határtalan zabálás után felszed.
A török konyha ehető, sőt remek, még disznóhús nélkül is. A sajtokat egy hét alatt sem sikerült végigkóstolnom annyiféle, de a kecskesajtot nem feledem.

A gyümölcsök édesebbek, a dinnyék itt is „útszéliek”, a banánok kisebbek és tényleg banán ízük van. A gránátalma ki nem hagyható, végre nagy mennyiségben is „befelé tömhető”. A baklava utánozhatatlan, akárcsak a „sosemolvadó” orchideagumó és kecsketej társulásából készült fagylalt. A mértéktelen evészetet hasonló mennyiségű ivászattal lehet megfejelni, a fantasztikus koktéloknak itt sem csak a látványától lehet elszédülni. A „raki”, ami a törökök (nem hivatalos), de ánizsos nemzeti itala nyugodtan kipróbálható, ám hazai barackpálinkával hatékonyan gyógyítható…

Annak ellenére, hogy nem az eredeti foglalás szerinti helyre érkeztünk, a „másod” szálloda és környezete nagyon szép volt, a szobák kényelmesek, a kilátás pedig felejthetetlen. A személyzet készséges és fiatalos, némi borravalóval még segítőkészebb és figyelmesebb volt.  Az épület új, a szobák jól felszereltek és kényelmesek, a medencék tiszták. ( A lift most „debütált” , csak 2-szer akadt el, de a szerelők topon voltak.)

A törökök szeretik a magyarokat, talán ezért is maradtak nálunk olyan sokáig. Most, hogy mi látogattuk meg őket, azonnal a tudtunkra is adták. Három szóval ki is merült náluk az országismeret : pick szalámi, Budapest, Attila pasa(?). Barátságosan alkudozgathattunk velük, nagyjából félárig, vagy annál is tovább. (Megsúgom, amennyiben magas árat látunk egy „márkás, eredeti török cuccon”, az nem nekünk szól, hanem a „gazdag” orosz turistáknak, akik az idei évben újra megszállták a török riviérát.)

A tengerparton és a bazárokon kívül érdemes megnézni a környező látványosságokat, erről gondoskodnak az idegenvezetők  és a helyiek is, hogy némi buszozás után így is legyen. (Megjegyzem olcsóbb, ha a helyiek által szervezett programon, pl. egy raftingoláson veszünk részt, mert akár 10 euro is lehet a különbség.)

Az említett vadvízi evezés egyébként kihagyhatatlan élmény. A gyönyörű tájon kívül, igazi nemzetközi szórakozást nyújt, ahogy a gumicsónakokban ülők mosolyogva átkiabálnak, és lelkesen lelapátolják egymást a „hűs” folyóvízzel. Ismeretlenekkel bulizhatsz a sodrásban, miközben életedben először (ahogy én is) megküzdesz a víziszonyoddal, hol a lapátba, hol a csónak kötelébe kapaszkodsz, és menősen fröcskölöd át a barátságos idegen arcába, ami visszajár.

Ha teheted, fizess be egy folyami hajókázásra is, ezt is megszervezik neked a figyelmes házigazdák, vagy a még gondosabb utazási iroda. Leírhatatlan élmény, amint a komótos kék folyó eléri a végtelen türkisz tengert, hogy aztán kikötve a part egyik oldalán a hűs, 15 fokos folyóban, míg a másik oldalon a 24 fokos sós tengervízben megmártózhass.

És akkor még nem beszéltem a leander-kerítésekről, a Ramadán után szabadban piknikezőkről, a pompázatos szállodasorokról, az összetákolt bódélakásokról, a szállodai táncos bemutatókról, a török rizsről, az olcsó szuvenírokról, a szíves vendéglátásról, a drága sörről, a mecsetekről, a palacsintás néniről, a közös szavainkról, a süti őrző macskáról, és arról, hogy majdnem becseréltek 10 kecskére…
Ez mind Törökország. Látogassátok meg így is, úgy is. „Csakazértis”.

(Képek: a szerző)