1.5 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Kajak-kenu Eb: három magyar aranyérem a tegnap délelőtt mérlege,, – Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Dátum:

Megosztás:

Ebben a fázisban olimpián nem szereplő számokat rendeztek.

A magyar versenyzők három aranyérmet gyűjtöttek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi döntős programjának első részében.

A zárónap első felében olyan számok fináléit rendezték meg, amelyek nem szerepelnek az olimpia műsorán. A szombati vihar elvonultával ezúttal már napsütésben, 20-22 fokos hőmérsékletben és viszonylagos szélcsendben kezdődhettek meg a küzdelmek.

Az egy nappal korábban K-2 500-on Fojt Sárával negyedik Pupp Noémit most K-1 1000 méteren szólították a rajthoz. Az Atomerőmű SE 24 éves kajakosa a visszafogottabb rajt után fokozatosan zárkózott fel az élbolyba olyannyira, hogy 600 méternél a vezetést is átvette. A hajrában aztán hárman is szorongatták, de sikerült megőriznie előnyét, így magyar arannyal kezdődött a nap.

Pupp Noémi: “Nagyon jónak éreztem a pályámat, bár kicsit beragadtam a rajtban. A közepe az szerintem patika volt, és a végére aztán szerencsére akkora előnyt tudtam összeszedni, hogy bár jött a lengyel lány, nem tudott megfogni. Egyébként az eredményhirdetés előtt azt mondta nekem, hogy én lettem a második, így csak akkor hittem el, hogy győztem, amikor az ő országát mondták be a második helyre. Még nem sikerült beszélnem a testvéremmel (Pupp Réka, olimpiai ötödik dzsúdós), mert éppen most utazik haza a japán edzőtáborból, de ha valaki, akkor ő tudja, hogy ez mit jelent. Mindig mindenben egymás mellett állunk, úgyhogy ez az ő érme is. Tőle láttam, tanultam, hogy milyen sportembernek lenni.”

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó két hete harmadik lett a kanadai világbajnokságon K-2 1000 méteren, de a mezőnyben most is ott volt az előtte végzett két egység, a német és az olasz. A rajt után a magyarok “felültek” a mellettük lapátoló németek és olaszok vizére, majd a hajrában felzárkóztak, de a dobogós helyet ezúttal nem sikerült elérniük, a németek, a spanyolok és az olaszok mögött negyedikek lettek.

Női C-2 200 méteren a szombaton az 500 méteres olimpiai számban ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka duó két hete legjobb európaiként zárt harmadikként a vb-n, így most esélye volt egy jobb helyezésre. Ennek megfelelően is versenyzett, a németekkel és leginkább a spanyolokkal volt csatában az aranyéremért, és ha csak öt századmásodperces előnnyel is, de elsőként haladt át a célvonalon.

Bragato Giada: “Én semmit sem láttam a befutónál, csak egyszerre hallottam négy dudát, nem tudtam, melyik a miénk. Aztán Bianka szólt, hogy a kivetítőn minket írtak ki elsőnek, akkor már mertem örülni. Friss páros a miénk, de azt érzem, hogy pályáról pályára jobbak vagyunk, ez a döntőben is kijött.”

Nagy Bianka: “A befutó után én is izgultam, de az volt a megérzésem, hogy mi nyertünk. Jól jött ki az utolsó húzásunk, és a rajtunk sem volt rossz, pedig az a gyenge pontunk. Sikerült fejlődnünk, előrelépnünk, és remélem, hogy jövőre az olimpiai távon is tudunk majd nyerni.”

Férfi C-2 200 méteren egy frissen összetérdelt egység, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid képviselte a magyar színeket, előcsatározások nélkül indulhattak a döntőben, amelyben hatodik helyen végeztek.

Korisánszky Dávid: “Ebben most ennyi volt. A mi párosunknak kevesebb kilométere van, mint a legtöbb riválisunknak, ha innen nézzük, akkor túltejesítettünk. Nem sokat tudtunk együtt készülni, ezzel együtt én nagyon boldog vagyok és elismerésem Hodónak, mert remekül megoldotta a feladatot.”

Hodován Dávid: “Az Eb utolsó napjáig kellett várnom a bemutatkozásomra, ez nem egyszerű feladat, és hát a többiek sem veszíteni jöttek. A 200 méter maximális koncentrációt és brutális izomzatot igényel, úgyhogy van még fejlődni valóm. Egyébként szerintem nagyon jó pályát jöttünk.”

A Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a szám friss világbajnokaként szállhatott vízre a női K-2 200 méter döntőjében, és ennek megfelelően is teljesített. Már a rajtból a magyarok jöttek ki elsőként, és az ott megszerzett előnyüket még tovább is növelték a célig, a riválisok végig csak a hátukat nézhették. A magyar duó így két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett ebben a számban.

Kiss Blanka: “Nagyon boldog vagyok, hogy a világbajnokság után az Európa-bajnokságot is sikerült megnyernünk. Maximálisan elégedett vagyok a párosunkkal. Nem feltétlenül jöttünk jó pályát, de ez nem számít, ha nyerünk.”

Lucz Anna: “Nagyjából végig éreztem, hogy valahol elöl vagyunk, nem nagyon nézelődtem, csak próbáltam nyomni, ahogy tudom. Amikor beértünk, akkor látta Blanka, hogy megvan.”

Az egyetlen magyar B döntős, a C-1 500 méteren érdekelt Kiss Balázs első lett utolsó pályáján, így összesítésben a tizedik helyen zárt. A számot a cseh Martin Fuksa nyerte.

Nyitóképünkön az aranyérmes Kiss Blanka (b) és Lucz Anna, a női kajak kettes 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 21-én

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Idősotthonra csaptak le a rendőrök Kecskeméten

Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) - írja az infostart.hu A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény...

Halálos baleset a fővárosban, vasárnap késő este..

Gyalogost gázolt halálra egy gépkocsi Budapest VI. kerületében a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap...

Ezt mondta Erdogan Putyinról

Recep Tayyip Erdogan török elnök őszintének és tiszteletteljesnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz vezetővel való kapcsolatát - írja a lenta.ru. "Az...

Halálos gázolás történt az M3-as autópályán tegnap, késő este..

Egyelőre nem tudják, mit keresett a sztrádán a 29 éves gyalogos férfi, akit egy személyautó ütött el. A...