Légkeverős sütő, kapszulás kávéfőző, mosogatógép, de még a mikrosütő is science fiction volt a szocializmus évtizedeiben a konyhában sürgő-forgó háziasszonyoknak. Mikrohullámú sütőről és fritőzről néhányuk talán hallhatott, de főleg forgalmas éttermekben fordultak elő, otthon nem. Amíg aztán a kilencvenes évektől el nem árasztották a házartásokat az elérhető árú, de azért nem olcsó készülékek.
Ma csak bedobjuk a mikróba a felmelegítendő ételt, de még a nyolcvanas években is erre a feladatra csak a kis lábas volt az egyetlen alkalmas eszköz. Főzelékhez, leveshez, pörkölthöz megfelelt, de a vasárnapról megmaradt rántott hús edényben, a platnin felmelegítve maga volt a rettenet.
Reggelente minden konyhában sziszegett a kotyogós vagy ormányos kávéfőző, eltelt vagy öt perc, mire megérkezett a fekete. A fém teáskannában is lassan forrt fel a víz.
A legfrissebb hírek itt!
Innovatív, de nem veszélytelen alternatíva volt a lengyel merülőforraló, amelynek fémmel borított fűtőszálát csak úgy magában lógattuk a kannába vagy a bögrébe. Állítólag nem csak azért nem volt szabad hozzányúlni, mert forró, hanem mert rázhatott is…
Hétvégente jutott idő otthoni reggelizésre. Például elektromos szendvicssütővel készült melegszendvicset. A hatvanas években még csak a tetetősebbek kiváltsága volt az NDK Aeg infra grill, amit a legenda szerint kezdetben hőrugárzóként forgalmazott a Keravill igen borsos, 1600 forintos áron. Aztán 1974-ben megjelent a 750 wattos teljesítményű Acosta Party-grill 350 forintért és kezdetét vette a melegszendvicsek kora. Egy évvel később hozzávaló nyársakat is lehetett kapni, így már saslik és csirkecomb is serceghetett a konyhában.
Az elektromos grillezés csúcstechnikájának számított a csehszlovák Remoska, amiért Csehszlovákiába kellett utazni. A készülék egy fém vagy teflon belső borítású, lábakon álló kerek edény, teteje fűtőszállal felszerelt, átlátszó fedő, többnyire csirkét sütöttek benne a háziasszonyok.
A legfrissebb hírek itt!
Amíg a hús megsült, jutott idő a desszertre, ehhez volt segítség az NDK kézi robotgép cserélhető fejekkel: habot vert, tésztát dagasztott, krémet kevert. Szintén a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett a korszak turmixgépe. Feladatát ellátta, erről azonban a szomszédok is értesültek, olyan rettenetes ricsajt csapott a motor. Erősen rászorítottuk a pattintható tetőt, nehogy a plafonon kössön ki a banánturmix – már ha volt épp banán, többnyire beértük hozzávalóként málnaízű szörppel. A kedvelt készülék egyben kávé- és mákdraálóként is funkcionált, ekkor egy másik, kisebb tartályt kellett csatlakoztatni a motorházra.
Az lefőtt kávéra, kihült sütire, behűtött turmixra habszifonból fújtuk a tejszínt. Egyszerhasználatos palackos habot nem árultak a boltok, mindenki maga készítette otthon poharas tejszínből, annyi porcukorral, ahogy szerette. Két patront becsavarva keményebb lett a tejszínhab.
A legfrissebb hírek itt!
Voltak, akik a szódásszifonba is duplán csavarták a szódapatront, merthogy ez volt akkor a bubis víz. Az üveges ásványvíz bár létezett, relatíve sokba került, a literes üveg nehéz és betétdíjas is volt. A szódapatron zsebben elfért, a szifon pedig alapvető eszköznek számított minden háztartásban.
Ebéd vagy vacsora után következett az utálatos mosogatás. Mosogatógép még csak az üzemi konyhákon létezett, otthon bip mosogató vagy ultra por marta szét a háziasszonyok kezét, utóbbi papírzacskóban, és beleszgolva tüsszögési rohamot okozott.
