15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekKábítószert is találtak az őrizetbe vett MSZP-s lakásán

Kábítószert is találtak az őrizetbe vett MSZP-s lakásán

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Simonka Csabát, az MSZP harmadik kerületi önkormányzati képviselőjét. A szocialista politikust péntek hajnalban vették őrizetbe, kábítószer-kereskedelem, zsarolás és ügyvédi visszaélés miatt indított ellene eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

 

A gyanú szerint az ügyvédként is dolgozó Simonka Csaba idén nyáron fenyegetéssel lakása áron aluli eladására kényszerített egy embert, ráadásul az ígért vételárat sem fizette ki neki. A lakásán tartott házkutatásnál a nyomozó ügyészek kábítószert is találtak.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1-nek elmondta: a bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, mizerint a férfi szabadlábon hagyása esetén „fennállna a bizonyítás megnehezítésének a veszélye, különösen a tanúk befolyásolásával, ezért az ügyészi indítvány alapján a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte”.

Forrás: hirado.hu

Kép: YouTube

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work