Kábítószerrel kereskedett

A szigetszentmiklósi rendőrök egy 28 éves férfit fogtak el.Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya J. Balázs 28 éves dunavarsányi lakos ellen.

 

kábítószerrel kereskedett
Fotó: illusztráció

A rendőrök állampolgári bejelentés alapján jelentek meg 2016. március 31-én 20 óra 30 perc körüli időben a 28 éves férfi által bérelt dunaharaszti ingatlannál, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy J. Balázs a házban – kereskedés céljából – kábítószert tart.

A rendőrök érkezéskor a gyanúsítottól a ház előtt egy férfi éppen egy kis csomagot – feltehetően kábítószert – vett át.

A nyomozók intézkedés alá akarták vonni J. Balázst, aki bemenekült a házba, majd a hátsó ajtón keresztül elmenekült a helyszínről. A nyomozóhatóság elrendelte a férfi körözését, akit 2016. április 1-jén 11 óra 40 perckor egy dunaharaszti családi házban elfogtak és előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. április 3-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Az eljárás során további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, akik a 28 éves férfitől rendszeresen vásároltak kábítószert. Ezen személyek vonatkozásában az elfogáskor alkalmazott gyorsteszt – kokain fogyasztására – pozitív eredményt mutatott.

J. Balázs albérletében és elfogásának helyszínén is házkutatást tartottak a szigetszentmiklósi rendőrök, akik az ingatlanokban ismeretlen eredetű fehér port és digitális mérleget foglaltak le.

A 28 éves férfi és társai ellen a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Forrás: police.hu

Exit mobile version
Megszakítás