Home Szabadidő Média és szórakozás Jurassic World: egymilliárd dolláros bevétel

Jurassic World: egymilliárd dolláros bevétel

hirmagazin 2015 06 23 191851

Alig tíz napja mutatták be Észak-Amerikában a Jurassic World című dínós thrillert, amelynek Steven Spielberg a producere, és a film globális jegyeladásai a hétvégén meghaladták a 980 millió dollárt (268 milliárd forintot).
A Colin Trevorrow rendezésében forgatott negyedik Jurassic-mozi észak-amerikai bevétele vasárnap elérte a 398 millió dollárt. További 66 piacon 583 millió dollárt keresett eddig, amiből 161 millió dollárt a kínai közönség fizetett ki. A The Hollywood Reporter elemzése szerint meglehet, hogy minden eddigi filmnél korábban lépi át a film az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt.
Pedig az apák napi hétvégén a Pixar új produkciója, az Agymanók (Inside Out) is tömegeket ültetett a filmvászon elé. Bár két évtizede ez az első Pixar-animáció, amely premierhétvégéjén nem jutott az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára – a második lett a Jurassic World mögött -, de az is igaz, hogy ekkora jegybevételt, 91 millió dollárt még egyetlen olyan film sem ért el, amely teljesen eredeti forgatókönyv alapján, nem folytatásként készült.
A Pete Docter (Fel!) és Ronnie Del Carmen rendezte Agymanók Amerikán kívül további 37 piacon 41 millió dollárt adott hozzá eddigi kasszájához, ezzel globális bevétele 132 millió dollárra rúg.
„John Lasseter szerint a minőség a legjobb üzleti terv és minden Pixar-megjelenés sarokköve” – idézte a Pixar vezetőjét a Disney stúdió forgalmazási főnöke, Dave Hollis az eredményt ismertetve.
A hollywoodi nyarat alaposan feldobta a dínós kaland és az új Pixar-siker. A tavalyi év azonos hétvégéjéhez képest most 64,6 százalékkal nagyobb volt a hétvégi bevétel az észak-amerikai mozikasszákban – írta a mozis bevételeket közlő Rentrak cég.

Forrás: mixonline; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás