3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóJúnius 20-án jön az első nagyhajós túraverseny

Június 20-án jön az első nagyhajós túraverseny

Az eredeti időpontban, vagyis június 20-án rendezik meg az idei év egyik első nagyhajós túraversenyét, a Tramontana-Sennebogen Kupát.

Összhangban az országos jogszabályi előírásokkal és az MVSz vonatkozó ajánlásaival, a korábbi évek hagyományain és az eredeti kiíráson úgy módosítottunk, hogy a verseny megtartható legyen, de vigyázni tudjunk egymásra – írják sajtóközleményükben a szervezők.

A versenyre kizárólag VIHAR rendszeren keresztül fogadnak el nevezést, 2020. június 18.-án éjfélig. A Tramontana-Sennebogen Kupa több osztály számára ranglistaverseny, de az MVSz döntése alapján szeretettel várjuk azon osztályok jelentkezését, amelyeknek valamely bejelölt ranglistaversenye elmaradt és szeretnék azt pótolni.

Az idei verseny annyiban lesz más, mint a korábbiak, hogy ezúttal nem lesz helyszíni nevezés, a nevezési csomagot a VIHAR rendszerben nevezett hajók számára összekészítik, és azt június 19-én pénteken átadják, de kérik, hajónként csak egy fő jöjjön érte.

A szokásos szombat esti, díjkiosztóval egybekötött vacsora idén elmarad, az eredményeket haladéktalanul közzéteszik a www.tramontana.hu oldalon és más fórumokon.

A 2020. évi Tramontana-Sennebogen Kupa díjkiosztójára jövőre, a 2021. évi versennyel együtt kerül sor.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy vendéghajók kikötésére a Hajógyári Kikötőben nincs lehetőség.

vitorlazasmagazin, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem