13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekJövőre már kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez

Jövőre már kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez

Kötelező lesz a nyelvvizsga 2020-tól a felsőoktatási felvételihez. A minisztérium nem tervezi a dátum elcsúsztatását, az ezzel ellentétes sajtóhírek tévesen jelentek meg – tudta meg a Magyar Nemzet.

A pénteki lapszámban kiemelték: nincs és nem is várható semmilyen változás a 2014 végén kihirdetett rendelkezésekben, amelyek szerint 2020-tól a felvételnek a felsőoktatásba alapfeltétele lesz egy legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat, valamint minimum egy emelt szintű érettségi vizsga vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél. Utóbbi alól kivétel a művészeti képzési terület – közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke úgy vélekedett: a felsőoktatási intézmények feladata elsősorban a szaknyelvi képzés, így jó iránynak tekinthető, hogy nyelvvizsga szükséges a felvételihez. Jelezte, hogy az utóbbi években a felsőoktatásba jelentkezők mindössze 45 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával. A felvett diákok esetében kissé nagyobb az arány, mintegy 55 százalék – tette hozzá, megjegyezve, hogy Budapesten és a megyeszékhelyeken sokkal jobbak az eredmények.

A Nemzeti alaptanterv legalább 936 nyelvórát biztosít a diákoknak az érettségiig a közoktatásban, aminek a szakember szerint bőven elegendőnek kellene lennie egy nyelvvizsga megszerzéséhez. Berényi Milán úgy vélekedett, hogy erős motiváció esetén egy év alatt is el lehet érni a középfokú szintet.

Forrás: magyarnemzet.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem