Home Szabadidő Média és szórakozás Jövő héttől vetítik a Saul fiát az Egyesült Államokban

Jövő héttől vetítik a Saul fiát az Egyesült Államokban

Forrás: MTI

Jövő péntektől az amerikai nagyközönség is megtekintheti a Magyarország által Oscar-díjra jelölt Saul fia című filmet – jelentették be szerda este egy washingtoni meghívásos, előzetes vetítésen.

Jövő héttől vetítik a Saul fiát az Egyesült Államokban

Röhrig Géza, a film főszereplője az MTI-nek elmondta, hogy a jövő héttől két New York-i és két Los Angeles-i moziban kezdik el vetíteni, január közepétől azonban az artmozihálózat mind az ötven államban bemutatja a filmet.

Az eddigi fesztiválokon és zártkörű vetítéseken úgy tűnt, hogy jól „veszik” és értékelik a filmet, de az amerikai nagyközönség még nem láthatta – tette hozzá.

 „Szerintem ezt a filmet megérti bárki, és éppen ez az ereje. Nem egyfajta emberhez szól, és az eddigi visszajelzések szerint – és ezt reméljük legalábbis – el tud érni mindenkihez” – nyilatkozott az MTI-nek Nemes Jeles László, a film rendezője.

Az volt a céljuk, hogy minden ember számára érthetővé tegyék a történteket, nem azt akarták, hogy a zsidókhoz szóljon – mondta a rendező.

„Épp ellenkezőleg, olyanokhoz kívántam szólni, akiknek nincs érzelmi kötődésük a holokauszt emberi sorsaihoz” – tette hozzá.

Nemes Jeles László kitért arra is, hogy a film csaknem teljes egészében a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásából készült.

A Saul fiát szerdán Washingtonban az Egyesült Államok Haditengerészete Örökségközpontjában, a magyar nagykövetség és a Sony Pictures Classic szervezésében mutatták be nagy sikerrel. Az esemény védnöke Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és a Lantos Alapítvány volt. A közönség a vetítés után kérdéseket tehetett fel a film angolul kiválóan beszélő rendezőjének és főszereplőjének.

Megnyitó beszédében Szemerkényi Réka nagykövet egyebek között utalt arra, hogy a magyar kormány több alkalommal is elismerte Magyarországnak a holokausztban viselt felelősségét. Elmondta, hogy a kormány kötelezővé tette a holokausztoktatást a magyar középiskolákban és a vészkorszak emlékéve alkalmából programot indított a zsidó temetők és a zsinagógák helyreállítására.

A Lantos Alapítvány nevében Tomicah Tillemann (a néhai Tom Lantos amerikai képviselő unokája) időtlennek nevezte a film által felvetett témákat, amelyek – mondta – sajnálatos módon ma is velünk élnek, és túlságosan gyakran hatozzák meg a politikai élet egyes szegmenseit Magyarországon és az Egyesült Államokban. Szavai szerint mindenki felelőssége, hogy ezek a témák oda kerüljenek, ahová valók: a történelemkönyvbe.

 

 

Exit mobile version
Megszakítás