Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Jött egy cég, és átvesz a Mol-tól benzinkutakat, nem is keveset

Az Orlen a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át Magyarországon. Ebből 79 már most a csoport tulajdonába került, ezek jelenleg Lukoil márkanév alatt üzemelnek, de a Mol-lal is megállapodtak.

A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az ORLEN arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak.

A legfrissebb hírek itt!

A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor. Eközben az Orlen-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a Mol-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban.

„Az Orlen-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt”

– mondja Daniel Obajtek, a lengyel PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

A Mol-tranzakció lezárását követően az Orlen-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A vállalat Csehországban 430 töltőállomással piacvezető pozíciót tölt be. A csoport Szlovákiában 91-re, Magyarországon pedig 143-ra fogja növelni töltőállomásai számát.

A legfrissebb hírek itt!

A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az Orelen-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 Orlen-márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.

Nyitókép: Orlen
infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás