14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMűvészetJön Picasso a Nemzeti Galériába

Jön Picasso a Nemzeti Galériába

Csúcs tárlatok lesznek 2016-ban. A Szépművészeti Múzeum február közepén zárta be kapuit a több mint negyedmilliós látogatottságú Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítással.
Jön Picasso a Nemzeti Galériába

2018 tavaszán a közönség egy funkciójában is megújult Szépművészetit fog visszakapni, mert visszaköltöznek oda a régi magyar mesterek, így az épület az ókori művészettől a 18. század végéig az egyetemes és magyar művészet bemutatását fogja szolgálni, míg a modern magyar és nemzetközi anyag a Liget Projekt keretében megépülő Új Nemzeti Galériában lesz majd látható.

Tavasszal Pablo Picasso, majd Amedeo Modigliani munkáiból nyílik az egész életművet áttekintő, retrospektív igényű tárlat. A Picasso-kiállítás fő partnere a párizsi Musée Picasso, de más nagy európai múzeumokból is érkeznek művek, így sikerül majd az életmű 77 évét átfogni. A tárlat a figurális ábrázolás változásaira fókuszál Picasso életművében. A főigazgató elmondta: az utolsó jelentős Picasso-kiállítást több mint két évtizede láthatta a közönség Budapesten, átfogó Modigliani-tárlat pedig még sohasem volt Magyarországon.

A nagy magyar mesterek retrospektív tárlatai is folytatódnak, a művész születésének 90. évfordulója alkalmából nyílik életmű-kiállítás Ország Lili alkotásaiból 2016 decemberében.

 

Forrás: világszám

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem