23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Jön Cameron, útlezárásokra, korlátozásokra kell készülni

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

David Cameron brit kormányfő csütörtöki budapesti látogatása miatt szerda estétől a főváros több kerületében és a bevezető útszakaszokon is lezárásokra, korlátozásokra kell készülni.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: felkészültek a brit miniszterelnök és az őt kísérő delegáció biztosítására.

Kifejtették: az elmúlt napokban a belügyminiszter által a feladatra kijelölt TEK és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a brit partnerszolgálat szakembereivel együttműködve készítette elő a delegáció biztosítását. A „nemzetközileg védett személy látogatása esetén szükséges” valamennyi személy- és létesítményvédelmi intézkedést életbe léptették – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy szerda este és csütörtökön a védett személyek által igénybe vett útvonalak mentén időleges korlátozásokra, terelésekre, illetve bizonyos területek és épületek vonatkozásában lezárásokra lehet számítani. A forgalmi rend változásairól és a korlátozásokról részletes információk megtalálhatók a rendőrség honlapján – írta a TEK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a delegáció közlekedése miatt az ideiglenes forgalomkorlátozások Budapest I., V., VI., XIV. és XV. kerületét érintik.

Szerda este 8 órától csütörtök este 8 óráig tilos lesz megállni többek között az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán, valamint a Mexikói út, a Kacsóh Pongrác út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Dózsa György út, az Andrássy út, az Alkotmány utca, a Hunyadi János út, a Kós Károly sétány és az Olof Palme sétány egyes szakaszain, továbbá a Hősök terén, a Felvonulási téren, a Kodály köröndön, az Oktogonon, a Széchenyi téren, a Clark Ádám téren, a Szent György téren, a Dísz téren, továbbá az id. Antall József rakpart és a Budai alsó rakpart egyes szakaszain.

Csütörtökön déltől délután 4 óráig lezárják az V. kerületi Kossuth Lajos teret. Emellett csütörtökön délután 5 óráig időszakos lezárásokra kell készülni a 4-es számú főút, az M0 autóút, valamint az M3 autópálya fővárosi bevezető szakaszának egyes részein, továbbá a Kós Károly sétánynál, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcában, a József Attila utcában, a Széchenyi téren, a Lánchídon, a Clark Ádám téren, az Alagútnál, a Hunyadi János úton és a Dísz téren.

A megállási tilalommal érintett területekről a gépjárműveket a BRFK elszállítja – hívta fel a figyelmet a rendőrség, hozzátéve: az elszállított járművekről a 06-1-267-4673 telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-200-266 zöld számon (péntek este 8 óráig) adnak tájékoztatást.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfő este közölte az MTI-vel, hogy David Cameron csütörtökön érkezik munkalátogatásra Budapestre, Orbán Viktor miniszterelnök és a brit kormányfő délután tárgyal egymással. Orbán Viktor az Országházban találkozik David Cameronnal. Ezt követően Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadja a brit miniszterelnököt.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...