12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Jön az időzített SMS

A Google már teszteli az Üzenetek alkalmazása új funkcióját, amely segítségével beállíthatjuk, az app mikor küldje el az adott SMS-ünket.

A Google Üzenetek (Messages) nevű alkalmazás is, amivel SMS-t küldhetünk, vagy épp fizethetünk vele a parkolásért, fogadhatjuk rajta a bankszámlánkkal kapcsolatos értesítéseket. Az app hamarosan egy igen hasznos funkcióval bővülhet.

A hvg.hu az Android Police alapján arról ír, a cég időzített üzenetküldést kezdett el tesztelni, amivel beállíthatjuk, hogy egy SMS-t mikor küldjön el a rendszer.

Akinél már megjelent a funkció, az a Küldés gombra hosszan rányomva hívhatja elő. Ilyenkor felugrik egy kis ablak, amiben négy opció közül választhatunk: három egy konkrét időpontot ajánl, a negyedikkel pedig beállíthatjuk az általunk preferált időpontot. Ezek után a csevegésben az üzenet előnézete jelenik meg, és az, hogy az egy időzített elem. Ha rábökünk, a részleteket is megtudhatjuk róla, illetve módosíthatjuk is azt.

Az új funkció egyelőre csak kevés felhasználónak érhető el, ám a jelek szerint hamarosan széles körben is használható lesz majd.

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem