Középpontban a munkaerőhiány, az egészségügyi dolgozók külföldre vándorlása

Az egészségtudomány aktualitásait, az egészségügy fejlesztésének lehetőségeit vitatják meg azon konferencián, amelyet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szervezésében tartanak magyar, cseh, lengyel és szlovák szakemberek részvételével csütörtökön és pénteken a baranyai vármegyeszékhelyen.

Jön a V4-országok egészségtudományi konferenciája Budapesten

A Egészségtudományi Kar Sürgősségi Ellátási, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézete konferencia célja, hogy az egészségügyi szakdolgozók és a tudomány iránt érdeklődők számára szellemi műhelyt biztosítson

A PTE közleményében azt írták, hogy a konferencia három különböző szakmai eseményt is magában foglal, így egy nemzetközi ápolástudományi szimpóziumot, egy szintén nemzetközi szimulációs workshopot rendeznek, és a hagyományos Pécsi Sürgősségi Napokat is megtartják a tanácskozás keretében.

A Egészségtudományi Kar Sürgősségi Ellátási, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézete konferencia célja, hogy az egészségügyi szakdolgozók és a tudomány iránt érdeklődők számára szellemi műhelyt biztosítson.

A program részeként a szakemberek V4-országok jó gyakorlatait osztják meg a résztvevőkkel a kiterjesztett hatáskörű ápolás, a sürgősségi ellátás, a szimuláció és a nemzetköziesítés tekintetében. Közölték: a rendezvény a csehországi, magyarországi, szlovákiai és lengyelországi ápolók és más egészségügyi hivatások tudományos és szakmai közösségei számára is fórumot biztosít, hogy a szakemberek ismereteiket, tapasztalataikat megoszthassák egymással.

A PTE V4-országokban működő partneregyetemeivel a V4-alap és a Belügyminisztérium által finanszírozott konferencia keretében olyan közös kihívások leküzdése érdekében működne együtt, mint a munkaerőhiány, az egészségügyi dolgozók külföldre vándorlása – tértek ki rá a közleményben.

A rendezvényről részletes programja megtalálható a www.etk.pte.hu webcímen.

Nyitókép: Facebook/Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMicsoda kezdés! Fantasztikus játékkal és győzelemmel indította a Bajnokok Ligája-szezont a Szeged – Gratulálunk!
KövetkezőA mai nap ezeknek a csillagjegyeknek kedvez! … Napi horoszkóp..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza