Home Tudástár Csillagászat, űrkutatás Jön a szuperhold: 70 éve volt utoljára ennyire közel a Hold

Jön a szuperhold: 70 éve volt utoljára ennyire közel a Hold

November 14-én érdemes lesz az eget kémlelni, hatalmas és fényes szuperholdat láthatunk majd.

Jön a szuperhold: 70 éve volt utoljára ennyire közel a Hold

18 évig nem lesz olyan közel hozzánk a Hold, mint idén november 14-én – írja a NASA a honlapján.

Talán egy kicsit el is ragadtatták magukat, hiszen azt írják a blogposztban, extra-szuperhold lesz látható aznap az égen.

Legutóbb 70 éve volt, és legközelebb 2034. november 25-én lesz újra ennyire közel a Hold, mint idén november 14-én. Mivel a Hold nem szabályos kör alakú, hanem elnyújtott ellipszis alakú pályán kering a Föld körül, ezért fordulhat elő az, hogy néha távolabb, néha közelebb van hozzánk.

Amikor azt mondjuk, „közel van”, akkor több mint 48 ezer kilométerrel van közelebb a Földhöz, mint a többi esetben.

Az ekkor látható telihold 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb.

A csillagászok szerint ugyanakkor a sima telihold és a szuperhold közötti különbség elhanyagolható. Igazából ezt a 14%-os méretkülönbséget nem könnyű észrevenni, hiszen nincsen semmilyen referenciapont, amihez viszonyíthatnánk.

December 14-én is földközelben lesz a telihold, ez részben azért szomorú, mert az így fényesebben látható telihold valószínűleg lecsökkenti majd a szintén ekkor érkező geminidák meteoreső láthatóságát. A 30 százalékkal több fény éppen elég lesz ahhoz, hogy a halványabb hullócsillagokat ne lássuk meg az égen.

A szuper-hold kifejezést igazából a NASA is csak a tömegek szánt közleményekben használja, tudományos munka során nem – írja az Index.

 

Exit mobile version
Megszakítás